Az óceán leghalálosabb trükkje
TudományÉvről-évre kiderül, hogy az óceán legsikeresebb gyilkosa nem a nagy fehér cápa, nem is a halálos medúza. Nem a szörnyű hullámok vagy a hurrikán erejű szél. Az ember számára az óceáni rémálom a part közelében csap le, méghozzá a visszaáramlás, vagy szakítóáramlás révén.
Tavaly, körülbelül 232 millió ember látogatta meg az amerikai tengerpartokat, a vízimentők kis híján 50 ezer esetben rohantak segítséget nyújtani, ezek közül 21 ezer esetben szakítóáramlat volt a titok nyitja. A szakítóáramlatokat létrehozó hullámtörések sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a cápáknál, melyektől mindenki retteg, ám évente átlagosan alig hat embert ölnek meg. Az általános vélekedés szerint a szakítóáramlatok az embert a víz alá nyomják, ám a valóságban vízszintesen mozgó víztömegekről van szó, melyek fokozatosan húzzák el az embert a parttól. Amikor a hullámok a part felé haladnak, valamennyi vizet azon irányba mozgatnak. Ez a víztömeg valahol vissza kell térjen az óceánba. Általában egy ideig a parttal párhuzamosan halad, majd egy ponton kikanyarodik a nyílt tenger fele. A szakítóáramlat egyfajta keskeny folyó az óceánban. A hullámok különbözőképpen törnek meg a tengerpartnál, néhány helyen a hullámok erősek, máshol igen gyengék. Ezek a különböző állapotok úgynevezett csatornákat hoznak létre a homokzátonyokban, melyek a part alatt fekszenek. Amikor a víz visszatér az óceánba a legkisebb ellenállással rendelkező útvonalat követi, azaz tipikusan ezen csatornákon halad át.
Emiatt erős és gyakran igen lokalizált áramlat jön létre, mely képes a gyanútlan úszót a kisodorni a nyílt tengerre. Az áramlatok rendszerint másodpercenként 0,3 -0,6 métert mozognak, ám az erősebbek akár 2,4 métert is haladhatnak. A nagyobb tömegű hullámok hirtelen szakítóáramlatokat hozhatnak létre, ám ezek az áramlatok leginkább a nyugodtabb hullámzás esetén veszélyesek, amikor a víz visszahúzódik a partról. Az úszót igen könnyen elkaphatja a szakítóáramlat. A leggyakrabban derékig érő vízben történik ez meg. Egy ember, aki mondjuk lebukott a víz alá, a felszínre visszatérve azt veheti észre, hogy sokkal messzebb került a parttól, mint eredendően volt és továbbra is befelé halad. Amit ennek realizálása után az úszó tesz, meghatározza sorsát.
Azok, akik értik a szakítóáramlatok dinamikáját nyugton maradnak. Így energiát takarítanak meg. A szakítóáramlat olyan, mint egy hatalmas vízi taposómalom, melyet nem lehet kikapcsolni, így nem is jó, ha az ember úszni próbál ráadásul az áramlat ellenében. A kutatók szerint ilyenkor tanácsos a parttal párhuzamosan úszni, így az ember kikerülhet az áramlatból. Amint az úszó sikeresen elhagyta az áramlatot, könnyen visszaúszhat a parthoz.
Ugyanakkor igen nehéz oldalirányban kitörni az áramlatból, a legjobb, ha ilyenkor megpróbál az ember lebegni, taposni a vizet és hagyni, hogy a természet tegye a dolgát. Egy bizonyos ponton ugyanis az úszó kikerül az áramlatból és visszaúszhat a partra.
Emellett a szakértők azt is tanácsolják, hogy bárki, aki óceánban történő úszást tervez nagyon jól tanuljon meg úszni, és sose menjen be egyedül a vízbe. Olyan partot válasszon, ahol működik vízimentő szolgálat, ha nem érzi úgy, hogy úszótudománya tökéletes. Emellett nem árt a vizet is figyelni, ha veszélyesnek tűnik, jobb, ha meg sem próbálja az ember az úszást.
[ Livescience/NOAA ]
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Horvátország
