A történet 2-3 éve kezdődött. Sulyok István (SUI) barátommal elhatároztuk, hogy valahová "messze", olyan helyre utazunk búvárkodni, ahol magyar búvár még nem járt. Valahogy a neten szörfözve találtam rá a pörölycápáiról híres Cocos szigetre. Emlékeimben derengett, mintha régebben láttam volna egy ismeretterjesztő filmet a szigetről, de már biztosan nem emlékeztem. Pár óra alatt megtaláltam Underseahunter nevezetű céget, ami két hajót üzemeltet a területen. Teltek a hónapok, és az előre meghatározott fizetési ütemezésben mindig jött az e- mail, hogy mennyit is kell utalni. Megjegyezném, hogy az indulás előtt 3 hónappal a teljes összeget ki kellett fizetni és innentől kezdve semmilyen visszatérítésre nem volt lehetőség. Repülőjegyet, már az első időpontra is találtam, Budapest-Amsterdam-San José, gondoltam az átszállással és a csomagokkal sem lehet nagy gond. Amerikai vízum sem kell, és az ár is elég barátságos volt.

 Amikor ajánlatot kértem akkor egy elejtett mondatból derült ki, ha a gépünk megáll Miamiban, mi mint magyar állampolgárok az USA-ba vízum kötelesek vagyunk, még ha csak tranzitutasként, akkor is. Így amerikai vízumot is kellett készíttetnünk az utunkhoz. A foglalás elindítása és az indulás között cirka száz e-mailt váltottunk és szinte soha nem telt el 24 óra, hogy ne kapjak választ. Túránkat úgy terveztük, hogy legyen egy teljes napunk a behajózás előtt egy kis akklimatizálódásra és esetleges poggyász gondjaink megoldására. Hajózásból nem volt hiány, először a Malpelo szigeteknél merültünk, aztán Cocos felé vettük az irányt. Ez utóbbi útszakasz előtt a GPS kijelzője 680 km-es távolságot mutat, a várható menetidő 36 óra. A következő másfél nap programja: evés, alvás, evés, alvás, ebben a monoton ritmusban...
 

Albumhoz klikk a képre.

Zöld sziget: Cocos

A Cocos szigeteken szinte alig látni sziklát, mert a vegetáció mindent beborít. Ahogy Chaten-baybe tartunk, az első horgonyzó helyünkhöz, a sziget mellet elhaladva több vízesést is megpillantunk. Mást is megérintett ez a hihetetlen látvány, hisz a Jurassic Park nyitó jelenete is itt készült. Olyan érzésem van, mintha az utolsó paradicsomban lennénk.


 Szerencsénk van, az évi 7 méter esőből aznap egy csepp sem esett, így napfényben élvezhettük a sziget látványát. Az első merülésünk Manuelita volt, jó hír a víz melegebb és a hőhatár is lejjebb tolódott, rossz hogy a fő témánk a pörölycápák is valószínűleg lejjebb lesznek. A vízbeugrás után kellemes 25-30 méteres látótávolság fogadott, és egyből feltűnt egy-két fehéruszonyú szirtcápa, amit Malpelónál igen ritkán láthattunk, ellentétben itt szinte mindenhol voltak. Feküdtek egymáson a homokban, vagy éppen lustán úszkáltak az áramlatban. Egész jól elszórakoztam egy szikla mögül figyelve, melyik irányból érkeznek, és az utolsó pillanatban kinézve klikk, és már kész is a közeli kép. Lejjebb mentünk figyelve a sárga kis tisztító halak raját, ugyanis ők jelzik, hogy ez itt egy tisztítóállomás. 

Ez a kis megálló fontos volt az elkövetkezendő merüléseinknél, ugyanis a pörölycápák a kinti vizekből "járőrözve" térnek vissza a sziklákon található állomáshoz.

Albumhoz klikk a képre.

A legközelebb úgy tudunk kerülni az igen félénk állatokhoz, hogy a közelben egy szikla mögé húzódva a lehető legkevesebb mozgással és bugyborékolással türelmesen várunk, míg az esetenként több száz egyedből álló raj megérkezik. A türelem és a sokszor több, mint egy percig visszatartott lélegzet meghozta a gyümölcsét: egy tíz egyedből álló raj jelent meg, és az egyikük már be is jelentkezett a barberfishek nyújtotta szolgáltatásra.

 Mindig jól látható melyik cápán "dolgoznak" éppen, mert az oldalra dőlve nagyon lassan szinte csak az áramlattal együtt halad. Ezekben a pillanatokban van esélyünk egy-két igen közeli találkozásra.

Manuelitán merülve három ilyen tisztító állomást nézhettünk meg. Cocoson napi négy merülésre volt lehetőségünk: háromra nappal és egyre éjszaka.

Az írás a következő lapon folytatódik!