Az Adriai-tenger
Tudomány1/4. oldal
A nyári szezon előtti meglepetésként érdekes fejezettel folytatjuk a tenger enciklopédiáját.
 |
|
Albumhoz klikk a képre.
|
A Würm végén elkezdődött erős felmelegedés miatt, a kiterjedt poláris gleccserek rendkívül gyors olvadásnak indultak. A tengerszint a 14.000 éve elkezdődött hirtelen felmelegedés okán, már i.e. 8000 körül nagyjából elérte a mai szintjét. A világtenger vízszintje mindössze 6000 év alatt 120 métert emelkedett. Az eusztatikus transzgresszió következményeként az adriai-medenceterületet ekkor öntötte el a viszonylag gyorsan előrenyomuló tenger. (Nem véletlen, hogy a horvát partszakaszon annyi víz alatti barlangot és üreget találhatunk. Az általános, de téves vélekedéssel szemben, az adriai barlangokat nem a tengeri erózió, hanem még a szárazföldön történt karsztosodás alakította ki, a tengerelöntést megelőző időszakban.) Az Adriai-tenger legnagyobb része tehát alig tízezer éves múltra tekinthet csak vissza. (Megjegyzendő, hogy a világtenger szintje még ma is -igaz hogy igen lassú- emelkedésben van.)
Az Adriai-tenger lényegében a Földközi-tengernek az Appenini és a Balkán félszigetek által határolt hatalmas, hosszan elnyúló öble. Az Adria északi területe -a Trieszti-öböl térségében-, a Földközi-tenger legészakibb nyúlványa is egyben. Az adriai medence teljes hossza 900 kilométer, átlagos szélessége 150-200 kilométer. A tenger a déli végén a keskeny, mindössze 63 kilométer széles Otrantói-szorossal kapcsolódik a Jón-tenger víztömegéhez. Az Adriai-tenger felszíne 135.000 négyzetkilométernyi területet fed le. A medenceterület előzőekben bemutatott kettős szerkezetével függ össze az is, hogy a tenger bathymetrikus jellemzői jelentős eltérést mutatnak az északi-középső és a déli területek között. Az Adriai-tenger egészét epikontinentális sekélytengernek minősíthetjük. A teljes északi rész erősen feltöltődött medenceterületet alkot. Az Alpokban eredő Pó-folyam évente több millió tonna szárazföldi eredetű, ún. terrigén üledéket rak le a sekély vizű északi medencében. A medence feltöltődése ezért itt, az északi térségben, igen gyors folyamatnak tekinthető. A feltöltődés intenzitására igen szemléletes példát nyújt a tenger névadójának, az egykori itáliai kikötő falucskának, Adriának (Jadrano-nak) a múltbeli, és a jelenlegi helyzete. A római időkben még a tengerparton fekvő település maradványai ma már 36 kilométer távolságra fekszenek a partvidéktől. A feltöltődés mellett, az Adria nyugati és keleti partvonalán tapasztalható vízszintváltozás azzal a jelenséggel is összefüggésbe hozható, hogy amíg a horvát partszakasz lassan süllyed, addig az olaszországi partvonal folyamatosan emelkedik.
A Pó-folyam hordalék lerakó tevékenysége miatt, az északi medenceterület nagyjából az olasz Ancona, illetve a horvátországi Sibenik vonaláig mindenhol igen sekély. Ebben a térségben a vízmélység még a nyílt-tengeren sem haladja meg sehol a 75 métert. A legsekélyebb rész, az Isztriai-félsziget és a Velencei-öböl között húzódik, ahol az átlagos vízmélység mindössze 50 méter. Az Isztriától délre a tengerfenék enyhén lejteni kezd, az előbb említett Ancona-Sibenik vonalig. A közép-adriai medencében, a horvát Zirje-szigetektől kezdődően és az olaszországi Garganó irányába tartva a tengerfenék egy északkeleti-délnyugati irányba futó árokká mélyül. A Közép-adriai mélytengeri árok, vagy horvát nevén, a Jabuckai-árok átlagos vízmélysége eléri a 200 métert. Az "árok" legmélyebb pontja 266 méter mély. A Jabuckai-árok déli irányban egy 160 méter átlagmélységű csatornában folytatódik tovább, amely egészen a 130 méter mély Palagruzai párkányig emelkedik.
A déli, ingressziós eredetű részmedence aljzatszerkezete már lényegesen bonyolultabb képet mutat. Az olaszországi Garganó és Apulia közötti, az északi végén 80 kilométer széles Adriai-párkány délen, Albánia magasságában 20 kilométerre keskenyedik el. A párkány által körbevett területen találjuk az Adriai-tenger legmélyebben fekvő területét. Az Adriai mélytengeri síkság maximális mélysége 1230 méter. A tengerfenék a mélytengeri síkság déli végén ismét emelkedni kezd. Az Otrantói-szorosban mérhető 800 méteres vízmélység -ennek megfelelően-, valamivel alacsonyabb a párkány mögötti terület mélységénél. Jelentős szerkezeti eltérést mutat a nyugati olasz, valamint a keleti horvát partszakasz. Az olasz partvidéket alacsony és monoton síksági térrészek jellemzik. Ezt a tengerpart típust nevezzük neutrális partvidéknek. A parti öv sekély, és laza finomüledékkel borított aljzata nem biztosít megfelelő feltételeket a tengeri élővilág megtelepedéséhez. Emiatt az Adria olaszországi partszakaszán igen szegényes az élővilág.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Horvátország
