A békés búvárkodás öröme
Interjú1/2. oldal
Sokunk eltűnődött már azon valószínűleg, hogy a médiából ismert személyiségek, akik a nyilvánosságnak köszönhetően gyakran egyfajta szerepnek felelnek meg, hol és hogyan tudnak igazán feltöltődni, lazítani, miközben nem kell az elvárásokra tekintettel lenniük.
"Egészen fantasztikus érzés volt, mintha repültem volna"
Mikor merültél először?
Hirtelen nem is tudom pontosan megmondani ezt búvárnapló nélkül, azt hiszem ´92-93 óta búvárkodom.
Úgy hallottam, hogy különleges története volt annak, hogy búvárkodni kezdtél, az eredeti tervek szerint csak kísérő lettél volna egy búvártúrán, ahol a férjed részt vett.
Ez így van. Igazság szerint azért mentem a víz alá, mert rettenetesen himbált a hajó a nagy szélben. A férjem úgy vitt el erre az egyiptomi túrára, Hurghadába, hogy én majd napozni fogok, amíg ő merül. És én komolyan azt is gondoltam, hogy soha be nem dugom a fejem a vízbe, bár persze sznorkellel azért már elég sokat nézelődtem. Szóval rettenetesen kellemetlen volt a hullámzás, ráadásul még az első időkben
 |
|
Mélykuti Ilona és a búvárkodás
|
Élesben kellett hát megtanulnod merülni. Gyorsan, könnyen ment ez számodra?
Azt hiszem, hogy elég gyorsan, mert szinte természetes volt az egész. Nem készültem rá előzetesen. Persze ott folyamatosan nyomták belém az elméletet, a vízben meg olyan voltam, mint egy keljfeljancsi, hol lenn voltam, hol fenn, nagyon sokáig tartott, amíg megtanultam a tüdőmet használva lebegni. Az első időkben annyira lefoglalt a technikai sokféleség, hogy egyáltalán nem tudtam figyelni arra, mi van körülöttem. Arra emlékszem viszont, hogy amikor már végre eljutott az agyamig, hol is vagyok, olyan érzés volt, mintha egy helikopter lettem volna. Ez egészen fantasztikus érzés volt, mintha repültem volna, beláttam az egész tájat. Mivel ezeket az első élményeket Hurghadában éltem át, számomra a Vörös-tenger az etalon. Hiába mentem mondjuk el az Adriára, nem tudta azt az örömet adni nekem ott merülés. Egyiptomban voltunk déli szafarin is, ahol egészen fantasztikus az élővilág, és azt hiszem, ahhoz hasonlót én nem láttam sehol.
Nem volt olyan fóbiád, amit le kellett volna küzdened?
Nem volt időm ilyesmiken gondolkodni. Ott voltam, rajtam a cuccal, merülni kellett. Nekem egyébként tériszonyom van mindenütt - kivéve a vízben. Szóval egyszerűen merültem, és nem értem rá töprengeni. Azt hiszem, hiába merülök már jó tíz éve, van több, mint száz merülésem, én még mindig kezdő vagyok. Nem olyan kezdő, persze, mint aki először van vízben, de ahhoz, hogy valaki igazán ismerje a búvárkodás természetét, nem százat, hanem ötszázat kell merülni. Az ember mindent meg tud csinálni, ha békében merül, de abban a pillanatban, amint az áramlás kicsit erősebb, vagy eltéved valaki, azaz bármilyen váratlan sziutáció adódik, ennek csak akkor lehet megfelelni, ha az ember nagyon gyakorlott. Az enyém ehhez nem elég még. Én egyébként soha nem hajtottam a merülésszámra, hogy egy nap legalább hármat merüljek, sőt vannak olyanok, amiket nem is szeretek, mint az éjszakai merülés. Csakis azért merültem éjszaka, mert a férjem azt mondta, el fog válni tőlem, ha nem megyek vele. Lehetett választani, némi töprengés után végülis bevállaltam az éjszakait. Nagyon szép dolgokat láttunk, de ennek ellenére sokkal nagyobb élmény számomra a nap fényénél békésen merülni, látni, ahogy a napsugarak átszűrődnek a vízen. Főleg a sekélyebb részeken, ahol még látszódnak a színek, és nem érzem azt sem, hogy már túl mélyen vagyok. Az örömöt az adja, amikor a korallok igazi színét látom, amikor a haltengerben én is egy nagyobb halnak érzem magam, aki lehet, hogy nem olyan színes, de csapkodni ő is tud, mint a kisebbek.
Tehát a legtöbb merülésed a Vörös-tengeren volt?
Igen, egyértelműen. Egyszer voltunk Balin, ami nagyon-nagyon érdekes volt, de meg kell mondjam, nekem nem volt olyan élmény, mint a Vörös-tenger. Sok-sok pici élőlény volt, és több cápát is láttunk, sőt, cápabarlangban is voltunk, de igazából nekem még mindig a Vörös-tenger a nagybetűs tenger.
Az Adriát, a magyar búvárok másik népszerű úti célját is felkerested már?
Igen, de bevallom, én fázós vagyok, és még nyáron is elég hideg van már kicsit mélyebben. Ahhoz már nagyon kell szeretni a vizet, hogy valaki ezt elviselje. A merülés ott is jólesik, de azért nem hasonlítható az egyiptomi merülésekhez. Hozzátéve persze, hogy Hurghadán már nem igazán szeretnék merülni. Azt hiszem, már tönkretették. Időnként úgy éreztem magam, mint ha turista lettem volna a Halászbástyán. Tizenhat hajó állta körül az aprócska zátonyt. Én egyébként ilyenkor mindig kicsit félek is a hajócsavaroktól. Jobb a kissé távolabb eső helyeket felkeresni. Nem olyan régen voltunk például a Brother szigeteknél. Hihetetlen szerencsénk volt, mert nem volt szélvihar, nyugodtan lehetett merülni. Ennyi merülésbe nem csak szép élmények férnek bele. Kerültél-e veszélyhelyzetbe a víz alatt?
Sajnos igen, és én voltam az oka. Egy szafari első napján történt, és igen sokáig tartott, amíg kihevertem. Az történt, hogy elfogyott a levegőm a víz alatt. Akkor már egy éve nem merültem, és azóta rájöttem, az embernek mindig végig kell gondolnia az összes lépést. Egyszerűen elfelejtettem folyamatosan ellenőrizni a nyomásmérőt. Egy gömbhalat szerettem volna közelebbről megnézni, elindultam utána, és nem vettem észre, hogy elfogyott a levegő. Elsőre nem is esett le, hogy mi történt, aztán amikor a nyomásmérőre néztem, láttam, hogy nullán áll. Ekkor elkezdtem pánikolni, őrülten felfelé úsztam, kiköptem a reduktort is. A férjem észrevette ezt és jött segíteni, adta ide az oktopuszát, de én azt hittem, az az én reduktorom, amiből már nem jött levegő. De azért valahogy belenyomta a számba, és szerencsésen felértünk. Az volt a szerencsénk, hogy aránylag sekélyen, 6-8 méter körül történt a dolog. Iszonyú rossz érzés volt. Rögtön jött értünk egy csónak, engem pedig csak úgy bedobtak, mint egy darab rongyot. Senki mást nem okolhattam, csakis saját magamat, egyrészt azért, amiért nem vettem észre a levegő fogyását, másrészt pedig amiért nem őriztem meg a nyugalmamat, és nem mentem oda a hozzám legközelebb levő búvárhoz levegőt kérni. Tudom, hogy többször nem fog előfordulni, nem is volt ilyen azóta sem. Arra viszont emlékszem, hogy aznap délután már újra merültem. Másnap aztán 15-20 méteren egyszer csak azt éreztem, hogy nekem innen most ki kell menni. Elég sokáig tartott, amíg visszaállt bennem a korábbi nyugalom. Egyébként én mindig nagyon ügyelek arra, kivel merülök. Általában a férjem a társam, aki nagyon tapasztalt és nyugodt búvár, de volt már, hogy mással merültem. De nem szeretek olyannal merülni, aki kevésbé tapasztalt, mint én, mert nem akarom, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amit nem tudunk megoldani.
Kedvtelési búvároknál nagyon fontos is az, hogy az ember tisztában legyen a saját képességeivel, felkészültségével, mit tud és akar bevállalni. Akit nem lehet mély roncsok merülésére rávenni, annak ott nem is történhet baja.
Ez így van. Én még hallani sem nagyon szeretem azt, amikor egy divemaster azt mondja egy kezdőnek, hogy "lerongyolunk negyvenre". Hiába van ott a tapasztalt búvár, ha a kezdő pánikba esik, nagy baj lehet. Amikor mi ilyen mélyre mentünk, tudtuk előre, és fel is készültünk rá. Kezdőként az ember úgysem érzi annak a különbségét, hogy 15 vagy 40 méter mélyen van.
Említetted, hogy hosszabb kihagyások is előfordulnak a búvártúrák között. A kondíciód őrzését fontosnak tartod?
Természetesen, életemnek része a rendszeres mozgás, pár évvel ezelőtt egy fitneszkazettát is kiadtam. De azért a túrák első napja mindig nagyon fárasztó, nagyon elfáradok. Mondhatni soha nem okoz gondot a jó alvás.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 3.8) átlagos nehézségű 
Budapest
