Tenerife, a szigetek szigete
Utazási élmények2/3. oldal
A sziget ugyanis a felszíni látnivalók mellett a búvárok számára is érdekes lehet. A délnyugati parton a víz általában nyugodtabb, mint északon, és pár fokkal kellemesebb a levegő hőmérséklete is. Persze ez utóbbi viszonylagos, mert a szigeten a hőmérséklet egész évben egy meglehetősen szűk tartományban ingadozik, ennek köszönhetően télen sokkal melegebb van, mint nálunk, nyáron viszont felüdülést jelenthet a hazai kánikulához képest valamivel hűvösebb idő. Visszatérve a víz alatti látnivalókhoz, a délnyugati oldal néhány igazi különlegességet kínál. Több helyről olvashattunk már, ahol a búvárokhoz teljesen hozzászokott ráják úszkálnak adott helyeken, akiket akár kézből is lehet etetni. Grand Cayman szigetére aligha utazhatnak el túl sokan egy ilyen kaland kedvéért, de meglepő módon nincs is rá szükség, mert Tenerifén ugyanilyen barátságos ráják köröznek a búvárok körül. Az etetésük viszont más kérdés, mert bizonyos bázisok sem az etetést, sem a simogatást nem engedik meg a búvároknak, nem akarván megváltoztatni teljes mértékben az állatok természetes viselkedését. A mi merüléseink alatt gyakori látvány volt még a polip, a tintahal, a trombitahal vagy a muréna is, korallokra viszont nem érdemes számítani. Még a néhány résben található színes anemonákat is számon tartják a vezetők, hogy meg tudják mutatni azokat a búvároknak, és azt is tudják, hol tanyáznak a csikóhalak. Szóval ez nem egy trópusi meleg tenger, hanem az Atlanti-óceán, melynek vize télen 19-20 fokos, nyáron 24-25, ami nyilván befolyással van az élővilágra.Mivel azon a bázison, ahol mi voltunk, minden merülés partról történt, a hosszú gyaloglás a felszereléssel megszokott, bár nem túl kellemes részévé vált a programunknak. Az összes merülés egy aránylag kis körzeten belül zajlott le, azaz nem számíthattunk arra, hogy gyökeresen eltérő látvánnyal találkozzunk a merülőhelyeken, de mivel jó vezetőnk volt, mindig sikerült mutatnia az adott helyen valami különlegeset. És persze általában ott úsztak mellettünk a ráják...
A Barakuda Tauchclub németes precizitással, de nagyon barátságos hangulatban üzemelő kis bázis Playa Paraisóban, remek választásnak bizonyult. Mivel rajtuk keresztül szerveztük a kifogástalan szállást és az egy hétre bérelt autót is, a magyar utazási irodától mindösszesen egy repjegyet kellett vennünk. A jóval több, mint négy órás út után a reptéren búcsút intettünk a telepített idegenvezető körül csoportosuló honfitársainknak, és autónkba pattanva egy hétig ügyet sem kellett vetnünk rájuk. Petra, a bázis mindenese, aki kézben tartotta az ügyeket, az irodaként
funkcionáló cipőboltjában fogadott minket az első délután. A cipők porossága alapján nem az évszázad üzlete volt ezen az eldugott helyen megnyitni ezt a boltot, de mivel irodának így is megfelel a helyiség, nyilván nem sok kedve van átalakítani a profilt. A szálláshely egy magánapartman volt, tengerre néző terasszal, remekül felszerelve, ahonnan gyalog három perc alatt el tudtuk érni a búvárbázist. Az alapító, Heinz Scheffler is feltűnt időnként, de a bázis napi működése során manapság már Michael Grohnnal találkozik elsősorban a vendég, aki az ott töltött napok alatt merüléseinket is vezette. Emberileg is nagyon szimpatikus, búvárként és oktatóként pedig szintén nem lehetett panaszunk rá. ő vezette a társaságot akkor is, amikor a bálnalesre mentünk, ami az ott töltött napok egyik legnagyszerűbb élménye volt. Gyors motorcsónakkal mentünk a bálnacsaládok közelébe, majd a víz felszínén lebegve vártuk meg, ahogy elúsznak mellettünk. Az elutazásunk előtti este pedig mi is hivatalosak voltunk a Tauchertreffre, amikor a bázison dolgozók és a vendégek együtt elmennek egy kitűnő étterembe, és beszélgetéssel, iszogatással töltik az időt. Esett szó a szigeten működő, spanyol tulajodonú bázisokról is, akik elég különös módon szervezik a merüléseiket. Michael már az első nap utalt rá, hogy ők a "gyalogbúvárok", akik nem úsznak, hanem sétálnak az aljzaton. Az ilyesmin az ember mosolyog, és nem veszi komolyan - egészen addig, amíg meg nem lát egy olyan búvárcsoportot, melynek vezetője a merülés vége felé a búvárok felé fordul, hogy megkérdezze, kinek mennyi levegője van, és közben szabályosan áll az aljzaton! Az őt követő búvárok nem álltak két lábra, inkább hasaltak, talán nekik így volt egyszerűbb... Michael a víz alatt is félreérthetetlen gesztusokkal mutogatta el, mit gondol erről a fajta merültetésről. Egyet kellett értsek vele!Ennek pedig az én részemről nagyon is komoly oka van. Először is meg kell jegyezzem, életemben először az első tenerifei utazásom alkalmával láttam igazi búvárokat. A szálloda medencéje mellett ültem, miközben felszerelkezve elmentek mellettem, és akkor még csak álmodoztam arról, milyen lenne, ha egyszer én lennék a búvár, akire így bámulnak a medence mellett. Amikor legközelebb eljutottam Tenerifére, friss kártyás és igencsak tapasztalatlan búvárként, természetesen merülni is szerettem volna. Nos, egy nagyon spanyol bázisba botlottam bele, és már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor megláttam a rozsdás palackcsapot. Kár részletezni a történteket, a lényeg, hogy ott aztán minden volt, ami miatt utólag is csóválom a fejem, a vezető például egy tengeri sün leölésével csalogatta közelünkbe a halakat, aztán mivel a műszer egy bizonyos levegőmennyiségnél nem tudott kevesebbet mutatni, élőben gyakorolhattam egy keveset, amikor túlságosan nehéz lett a légzés. Nem tagadom le, magam is követtem el hibákat, de a bázis is "kitett magáért". Tanultam az esetből, a Tenerifére utazóknak pedig azt tudom javasolni, válasszanak okosan bázist. Mellesleg ez a bizonyos merülés a sziget északi oldalán zajlott, és bizony összehasonlítva a délnyugati rész nyugalmával,
a körülmények nem túl barátságosak, no meg a látnivaló is kevesebb. Ki lehet fogni olyan időjárást napokon át, hogy gyakorlatilag alig lehet merülni, akkor is csak védettebb, nem túl látványos öblökben.Barakudás barátaink bázisát ezért aztán már sokkal gondosabban feltérképeztem, mielőtt megegyeztem volna velük. Nem kellett csalódnom a taucher.net bázisértékelő rovatában, ahonnan a legtöbb előzetes információt gyűjtöttem be. (Igaz, hogy nem vagyok annyira perfekt német, de elég a hozzászólások végén figyelni az uszonyok számát, már az is sok segítség.) Sok dolog befolyásolhatja azt, ki miért választ egy bázist, számomra nyilván nagyon vonzó volt a lehetőség, hogy ússzunk a bálnákkal, ezt nem mindegyik bázis kínálja.
A további fontos tudnivalók közé tartozik, mi mennyibe kerül. A mi esetünkben a repülőjegy 80,000 forint körüli összeg volt, ami az illetékkel együtt azt eredményezi, hogy a sziget nem egetverő árai ellenére sem tartozik a legolcsóbb utak közé egy tenerifei nyaralás. Ott egyébként már mind a merülés (20-25 euro) vagy a szállás apartmanban (18-25 euro/fő/éj) elfogadhatónak árúnak számít, a bálnales pedig 30 euro volt. Nagyon jó dolog egy hétre kisebb autót bérelni, 150-160 euróért, amivel teljesen szabadon lehet mozogni a szigeten. Emellett szól az, hogy az úthálózat jó minőségű, a benzin lényegesen olcsóbb mint nálunk, a parkolás ingyenes és autópályadíjat sem szednek. Ha önellátást választunk, a sziget valamelyik nagy bevásárlóközpontjában ugyanúgy be lehet vásárolni egy hétre, mint itthon, és az árak is hasonlóak. Ha csak egy hetet van lehetőségünk Tenerifén tölteni, személyes véleményem szerint érdemes megosztani az időt a sziget felfedezése és a merülések közt, így változatos élményekhez juthatunk. A teidei kirándulást mindenképpen meg kell előzze 24 órás kihagyás a merülések után, mert a nemzeti park számos útja 2000 méternél is magasabban halad, a hegy csúcsához vezető kötélpálya legmagasabb pontja pedig már igazán az egekbe tör.
Három út tapasztalatával a hátam mögött már jobban tudom, mi az, amit jobban szerettem, mi az, amit kevésbé, de ez nyilván mindenkinél más. Nem tudhatom, hogy kit mennyire fogna meg Tenerife szépsége, de mi utazásunk végén, a reptéren kissé búsan gondoltunk arra, hogy megint magunk mögött kell hagynunk ezt a szép szigetet. A lassan szállingózó magyar turisták társalgása viszont legalább meggyőzött arról, hogy jól jártunk, amikor egyéni úton szerveztük meg a nyaralást. A hosszú repülés után kilépve a reptér ajtaján az októberhez képest egészen elfogadható idő fogadott, de azért egy percet sem gondolkodtunk volna, ha postafordultával egyből utazhattunk is volna vissza...
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Thaiföld
