A Scalaria eredetileg igen tekintélyes méretű hajó volt: 125 méter hosszú és 16 méter széles, 5683 tonnás. 1921-ben bocsátották vízre Angliában, és 11 csomós sebesség elérésére volt képes.

A második világháború kitöréséig olajat szállított brit városok és dél-afrikai kikötők között. 1939-ben viszont azonnal hadi szolgálatba állította a brit kormányzat. Angliában megerősítették és fegyverekkel is felszerelték, így ágyúja és légvédelmi lövege is volt. Így állomásozott Ras Gharib közelében 52 fős legénységével mint olajszállító.

1942 október 19-én is itt horgonyoztak J. Waring kapitánysága alatt, amikor az éjszakai órákban egy német Heinkel He 111 bombázó csapott le a hajóra. Az alacsonyan támadó harci gép torpedókkal és bombákkal rongálta meg a Scalariát, amit hatalmas robbanás rázott meg. A legénység menekülni próbált, de néhányan csapdába estek a fedélzeten. A rengeteg nyersolaj kigyulladt, és pokoli lángtengerré változott a hajó, amin 11 ember veszett oda.

A Scalaria sekély vízben feneklett meg, a vízvonal feletti részét kiemelték. Jelenleg a maradványok alig pár méteres mélységben találhatók, az orr és a tat elszakadt a roncs több részétől. A hajó gőzgépe még felismerhető, ezen kívül sok törmelék, a hajó részei láthatóak, de a Scalaria nem mondható ép, teljes roncsnak.

Kicsit azokhoz a maradványokhoz hasonlítható, ahol a megmaradt alkatrészek a tengeri élővilág búvóhelyei miatt váltak érdekessé. Csak pár méterre kell merülni, hogy meg lehessen nézni, mi maradt a hajóból és hogy népesítette be az élővilág. Ez is lehet érdekes, éppen úgy, mint például a széthullott bárka roncsa a Gobalon, ahol roppant látványos az élet, noha a roncs maga nem látványos egyáltalán.