Két nap egy barlang mélyén
KülföldEgy spanyol búvár megmenekülésének hihetetlen története.
Három hónappal ezelőtt történt a baleset, amiről Xisco Gracia úgy beszél, mint minden búvár legrosszabb rémálmáról- csapdába esve egy barlang mélyén egyetlen levegővel telt rész jelentette számára a reményt a túlélésre. És ahogy az órákból napok lettek, egyre inkább csökkent az esély a menekülésre...
Április 15-én merült alá Xisco Gracia Mallorca szigetén egy szokványosnak induló merülésre. A geológus szinte minden hétvégén a sziget barlangjaiban merül, hogy minél többet feltérképezzen a bonyolult víz alatti járatrendszerből. Állítása szerint a felszín alatt a sziget sokkal szebb víz alatt, mint felette. Nem egyedül indult el a Sa Piqueta barlangba, vele tartott Guillem Mascaro nevű társa is. A bejárattól egy kilométerre levő részre egy órán át tartott az úszás, ahol Gracia kőzetmintákat gyűjtött, Mascaro pedig egy közeli termet térképezett fel.
Amikor visszafele indultak volna, bekövetkezett a baj. A két búvár összefutott egy elágazásnál, ahol felkavarták az üledéket. Ami még rosszabb volt, az az, hogy a vezetőkötelet sem találták, valahol elszakadhatott vagy elakadhatott. A tapasztalt barlangi búvár, Gracia pontosan tudta, miért lett volna rá szükség: ez mutatta volna a barlangból kivezető utat. Egy órán át keresgélték a kötelet, a kövek alatt tapogatva, miközben fogyott az értékes levegő, de nem jártak sikerrel. A páros helyzete ekkor szinte tragikussá vált.
Gracia emlékezett rá más búvárok elmondásából, hogy a közelben van egy levegős terem, ezért megpróbálták azt megkeresni. Itt át tudták beszélni a lehetőségeiket. Arra nem volt esély, hogy mind a ketten kijussanak, Ezért abban maradtak, Mascaro fogja magával vinni az összes légzőgázt, mivel ő soványabb volt, alacsonyabb fogyasztással, Gracia pedig gyakorlottabb volt abban, hogy kell lélegezni a barlangban levő, nagyobb széndioxid tartalmú levegőből, Megtervezték Mascaro útját kifelé, ami valamivel hosszabb volt, ráadásul néhány részen nem volt bekötelezve, ahol könnyen el is tévedhetett volna. Ahogy Gracia fogalmaz, ahhoz lehet hasonlítani ezt, mint amikor valamikor sűrű ködben kénytelen autózni. Mascaro nem akarta magára hagyni társát, de egyszerűen nem volt más esély.
Amikor a másik búvár eltűnt a vízben, Gracia levette felszerelését, és alaposabban szétnézett a teremben. Nagyjából 80 méter hosszú és 20 méter széles volt, a víz és a teteje között több, mint 10 méter volt. A felszín közelében levő vizet ihatónak találta. Talált egy nagy, a vízből kiemelkedő követ is, ennek a tetejére húzta ki magát, hogy pihenjen és várakozzon. Ráadásul teljes sötétségben: spórolni akarván utolsó lámpájának elemével, kikapcsolta azt, és csak használta, ha valamiért fényre volt szüksége.
Gracia tehát teljes sötétségben kuporgott egy kövön, várva hogy valaki a segítségére jöjjön. Közben persze feltette magának a kérdést, hogy történhetett meg ez vele ennyi évnyi búvárkodás után. Az első néhány órában azért bizakodott, reménykedve abban, hogy a másik búvár sikeresen kijutott és riasztotta a mentőcsapatokat. Ám telt az idő, és egyre komorabb gondolatok jártak a fejében: talán Mascaro eltévedt és már nem is él, róla pedig senki nem tudja, hol van és merre kell keresni. Eszébe jutott a családja, 15 éves fia és 9 esztendős kislánya is, akikkel ki tudja mi lesz apa nélkül.
Hiába próbált éberen maradni, a levegő nagy széndioxid tartalma miatt egyre rosszabbul lett. Iszonyúan fájt a feje, aludni képtelen volt, csak száguldoztak a fejében a gondolatok. Megzavarodott, elvesztette időérzékét, egy alkalommal már látta a búvár fényeit, hallotta a feltörő buborékokat, aztán ráébredt, csak hallucinál. Úgy érezte, már napok óta van a mélyben, amikor valami hangos dübörgést hallott a feje felett. Arra gondolt, Mascaro talán mégis kijutott, és odafenn a kompresszorok töltik a palackokat, esetleg lyukat akarnak fúrni hozzá. Ám a zaj elhallgatatott, és ekkor jöttek el a legsötétebb pillanatok Gracia számára. Teljesen kimerült élelem és friss levegő nélkül. Továbbra is hallucinált, de azt észlelte, lassan utolsó lámpája is teljesen lemerül. Leereszkedett hát a szikláról a vízbe, odaúszott a felszereléséhez, mert ott volt egy tőr is- úgy vélte, inkább magánál akarta tudni, ha dönteni kellett volna gyors és lassú halál között.
Ekkor Gracia újból feltörő buborékok hangját hallotta- de ezúttal nem csak látomás volt, egyre erősödött a fény a mélyből. És végül felbukkant egy sisak, amit egy régi barát, Bernat Clamor viselt. Örömmel üdvözölték egymást- Clamor kérdezte, hogy van, mert már mindenki azt hitte, nincs életben. A mentőbúvár elmesélte, Mascaro kijutott, egyből riasztott is mindenkit, ám olyan borzalmas volt a látótávolság, hogy a mentőegységeknek nem volt esélye a víz alatt keresni őt. Gracia jól sejtette, hogy felülről akarják áttörni a terem tetejét hogy friss levegőhöz és élelemhez juthasson, de ez sem járt sikerrel.
Clamor és John Freddy tehát csak egy nap várakozás után kísérelhette meg újra a beúszást a barlangba, amikor megtalálták eltűnt barátjukat. De ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásoknak, hiszen a teljesen legyengült Graciát ki is kellett juttatni a barlangból. Kapott energiaszeleteket, palackokat a regenerálódáshoz, aztán lassan, óvatosan kivezették őt a felszínre. Nyolc óra múlva bukkant elő a barlangból, április 17-én, miután összesen két és fél napot töltött benn. A kijáratnál ott volt Mascaro is, de beszélni nem tudtak, mert Graciát egyből kórházba vitték. Testhőmérséklete ugyanis 32 fokosra csökkent, majdnem kihűlt. Egész éjszaka tiszta oxigént kellett lélegeznie.
Gracia megpróbált uralkodni az érzelmein amíg az események zajlottak, hiszen ahogy ő mondja, a búvárkodásban ezeknek nincs helye. De amikor másnap a televízióban látta, micsoda összefogás volt a megmentése érdekében, elsírta magát, rettentően hálás volt az érte dolgozó embereknek.
A búvárkodásnak viszont ezek után sem fordított hátat, hiába múlt kicsin, hogy nem vált végzetessé ez a merülés. Egy hónappal később már újból a Sa Piqueta mélyén járt, sőt, még azt a helyet is felkereste, ahol annyi időn át reménykedett a menekülésében. A barlangra nem haragszik, hiszen ami történt, az nem a barlang hibája volt. Az ennyi éven át őt vonzó, csodálatos víz alatti rendszer feltérképezését továbbra is folytatja, mert ezt Mallorca természeti kincsének tartja. Gracia bevallja, látja, gyermekei nem örülnek ennek, de nem kérlelik, hogy hagyjon fel vele: "24 éve igyekszem felfedezni a felszín alatti világot. A véremben van."
Claire Bates
[ BBC ]