A vörös arany
KülföldSok hondurasi búvár a létező legnagyobb árat fizeti az értékes langusztákért.
Ám a búvárok szegényes felszerelésükkel, minimális képzettségükkel óriási veszélyben vannak, hiszen minden hivatalos limitet túllépve merülnek. A búvároknak nem hogy mellénye vagy tartalék levegőforrása nincs, még nyomásmérővel sem rendelkeznek. Ezek után mélyre, akár 40 méterre is leúsznak a languszták után, ám állítólag előfordul hogy egymás után 16-szor merülnek- egyetlen nap leforgása alatt. A kifogott rákok 90 százaléka aztán az Egyesült Államokba kerül, de nem a vevő fizet nagy árat értük, hanem azok a búvárok akik lebénulnak vagy életüket vesztik. Az egyik helyi búvárorvos az egyetlen olyan klinikán dolgozik, ahol van hiperbár kamra- állítólag három év alatt 250 embert kellett kezelnie. Kettős érzések kavarognak benne, amikor a kamrába került búvár állapota gyorsan javul: egyfelől öröm hogy valakin segíthetett, másrészt viszont tudja, a búvár ezek után a kamrát mindent megoldó csodaszernek gondolja és mielőbb újból igyekszik a víz alá.
A Miskito Coast környékén élők nem véletlenül vállalják a kockázatot. Ezen a szegény környéken a legtöbb házban nincs elektromosság vagy vezetékes víz, és ez számít a legtöbb bevétellel kecsegtető lehetőségnek. Ám nem is nagyon van olyan család, amelynek legalább egy tagja meg ne sérült volna búvárkodás közben. Nagyon nehéz az orvosnak közölnie fiatal emberekkel, hogy lebénultak és állapotuk várhatóan nem is fog javulni. A kormányzat megoldási lehetőséget keres a helyzetre, egyelőre azonban semmi nem tiltja a languszták kivitelét. A nemzetközi szervezetek pénzügyi segítséget nyújtanának abban az esetben, hogy új munkahelyeket teremtsenek a búvároknak egy esetleges tiltást követően.
[ nydailynews.com nyomán ]