Búvárút a világ végére
Utazási élmények1/2. oldal
Egy hely, ami még az Indonéziát ismerő utazók többsége számára is egzotikus és vágyott: Wakatobi.
Két évvel ezelőtt lefoglaltam a Wakatobira tíz bungalót egy csoportnak, akiket 2007 novemberében vittem két hetes búvárútra Indonéziába. Muszáj ennyire előre terveznie annak, aki erre a búvárok körében oly kedvelt, ám eldugott, még el nem "turistásodott" helyre vágyik Ne is próbáld Wakatobit a térképeken megkeresni, mert nincs rajta! Wakatobi egy mozaikszó, a környező szigetek (Wangi, Kaledupa, Tomea és Binogki) nevéből összerakva. A szigetlánc az indonéziai Sulawesi sziget délkeleti részén helyezkedik el. Az egyetlen módja a szigetek megközelítésének a hetente egyszer járó privát repülő Baliból.
A repülőút Baliba nagyon kényelmes volt. A Singapore Airlines nem véletlenül nyerte el 19-szer az elmúlt 20 évben a legjobb légitársaság címet. Az ülések viszonylag nagyok voltak sok lábhellyel, mindenkinek saját tv-je volt számtalan filmből álló választékkal. A stewardesseknek végig mosoly ült az arcukon a 20 órás út alatt és az igényes utasok minden óhaja parancs volt számukra. Egy tipp az utazóknak: én vegetáriánus ételt szoktam rendelni repüléskor, mert a különleges kéréseket mindig előbb szolgálják fel, mint a többit...
Indonéziába való érkezésünkkor a Wakatobi személyzete várt minket a reptéren. Összeszedték mindenki útlevelét, majd pár perc elteltével bepecsételt vízumokkal visszahozták, csoportunk pedig már úton is volt a hotel felé.
Úgy szerveztem az utat, hogy Balin töltsünk két napot Ázsiába való belépésünk után, esélyt biztosítva a helyi ritmusra való átállásra. Meglátogattunk néhány templomot, fafaragó műhelyt, masszázs szalont és egy neves ékszergyárat, ahol megnéztük hogyan készítik a USA-ban oly nagyon kedvelt arany és ezüst ékszereket.
A harmadik napon végre felpakoltuk cuccainkat és Wakatobi felé vettük az irányt. Három órányi repülés majd egy rövid minibuszos út után egy falun keresztül megérkeztünk a kikötőbe, ahonnan hajókkal szállítottak bennünket az üdülőhelyre. Lélegzetelállító látvány fogadott minket! A türkizkék tenger, a fehér homok, a zöld pálmafák és a bambusztetős kis házikók a parton mindannyiunknak a Corona reklámokat juttatta eszébe. Partraszállás után egyből a bárba vitt az utunk, ahol hideg koktélok mellett ünnepeltük, hogy a hely tényleg úgy nézett ki, mint amiről a katalógusban látott képek alapján már hónapok óta fantáziáltunk. A bőséges reggeli után csak fel kellett sétálnunk a hajóra, az összes felszerelés már össze volt készítve a helyi merülésvezetőknek köszönhetően. Legnagyobb meglepetésemre a személyzet már az első nap tudta mindenki nevét és merülési szintjét. Reggelente két merülést hajtottunk végre a hajóról, majd visszatértünk a szigetre ebédelni. Délutánonként ismét lehetőség volt a hajóról merülni egyet, amit bárki helyettesíthetett egy “house reef" merüléssel a házak előtti korall zátonyon, vagy akár egy könnyű kajakozással a sziget mentén.
A merülések átlagosan 60 percesek voltak és viszonylag mélyen kezdődtek, 18-30 méter között. A jelentős nitrogén felhalmozódás miatt csoportunk nagy része nitrox-szal való merülés mellett döntött, biztonsági okokból.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.7) átlagos nehézségű 
Horvátország
