Közel a tűzhöz
Interjú3/4. oldal
Visszatérve a búváriskolákra, akkor azért ott is vannak köztük nagy különbségek? Persze, nálunk mondjuk 4-5-6 fős csoport a jellemző, de van, ahol 25. Ennyi emberre szerintem lehetetlen figyelni. Szerencsém van, mert sok tanítványom szívesen tanul nálam. Sokakat képeztem már az Open Watertol az oktatói fokozatig, amit azért is különösen szeretek, mert ilyen esetekben amikor arra kerül a sor, hogy együtt dolgozzunk, akkor tudom, hogy hasonló stílusban oktatunk. Aki pedig divemaster szeretne lenni, jön velem egész nyáron, mert nálam nem két hét egy merülésvezetői tanfolyam.
Amerikában mennyire divat a kártyák hajhászása?
Az emberek szeretik a kártyákat, de mondjuk egy divemaster tanfolyamot két szemszögből is nézhetsz. Valaki mondjuk profi szeretne lenni, és azért csinálja, hogy dolgozzon, ám akad, aki a tudásért vág bele, hogy ő maga jobban, biztonságosabban merüljön. Sok olyan női tanítványom van, aki először utálja az egészet: hideg a víz, kicsit klausztrofóbiás érzése van, aztán egyszer csak valami "bekattan", és megváltozik az egész hozzáállásuk. Onnantól kezdve imádják, megcsinálják a mentőbúvárit, a merülésvezetőit, hogy segíthessenek másoknak, akik esetleg ugyanazt élik át az elején, mint ők.
Régebben a mentőbúvári volt a "határtanfolyam", amit nagyon komolyan vettek. Manapság ez mintha nem egészen így lenne. Amerikában is változott a helyzet?
Ez megint attól függ, hogy ki oktatja a búvárt. Engem személy szerint nagyon kemény oktatónak tartanak. Úgy vagyok vele, hogy épp elég időt és pénzt fektettem bele, hogy Course Director legyek, tehát én nem fogok elhagyni itt-ott feladatokat csak azért, hogy gyorsítsam, egyszerűsítsem a dolgokat, de később a PADI-tol egy hiba miatt elővehessenek.
Oktatói tanfolyamon is fordult már elő, hogy valakit nem engedtél tovább a vizsgára?
Igen, volt már ilyen. Olyan is volt, hogy legszívesebben elkértem volna a jelentkező divemaster kártyáját, hogy kettévágjam. Kaliforniában annyiban más a helyzet, hogy az oktatók többsége nem főállású oktató, merülésvezető. Jól keresnek a normális munkahelyükön, tehát az oktatóság inkább csak jó kikapcsolódás és ingyen merülési lehetőség számukra. A mi bázisunknál is csak ketten vagyunk főállásban, a főnököm és én. Van egy asszisztensem, aki a tanfolyamokért cserébe segít. Én is így csináltam meg anno a divemasteri tanfolyamot Máltán.
Az mennyire igaz, hogy nálatok elsősorban alumínium palackokat használnak?
Az igényességtől függ. Aki olcsóbban akarja megoldani, az alumíniumot használ, de a mi búvárközpontunkban inkább acélpalackok vannak. Drágább, de jobb velük merülni, pláne hogy a DIN reduktorok most kezdenek itt elterjedni, amivel a 300 baros palackokat lehet használni.
Sokat beszéltünk már Kaliforniáról, ám sok más helyen is megfordultál karriered során. Hol voltak a legszebb merülési élményeid?
Attól függ, milyen szempontból. Élővilág szempontjából Cocos volt a csúcs. Minden merülésen legalább száz cápa, kékbálna borjával... 30 órányi hajóútra van a szárazföldtől, alig járnak ott búvárok, nem riasztják el a halakat. Ott kötelező azt a rádiós jeladót használni, amivel megtalálnak, ha elsodródsz, anélkül nem is merülhetsz. Ha valakinek pedig bármi baja van, "jégre teszik", mert nagyon drága az út, senki nem akar visszafordulni idő előtt és a sziget túl messze van ahhoz, hogy helikopter jöjjön a betegért.
A Karib-tengerről mik a tapasztalataid? Annyira nem vagyok elájulva tőle... Persze attól függ, mihez vagy hozzászokva. Ráadásul sajnos sok a hurrikán. Trinidad környékén hurrikán után voltam, de annyi erővel a hajón is maradhattam volna. A látás öt méter, a korallok a homokban hevertek, a szívem szakadt meg. A cenotékat viszont nagyon szeretem Mexikóban. Kaliforniát azért szeretem jobban, mint a Karib-tengert, mert nem tudsz két ugyanolyat merülni, mindig változik, és annyira gyönyörű. Thaiföldet is nagyon szerettem, mert annyira színes, Máltát pedig a hajóroncsok miatt. Thaiföldön az embereket is imádtam. Ha választanom kellene az összes hely közül ahol jártam, hol élnék a legszívesebben, Thaiföldet mondanám.
A Vörös-tengeren jártál?
Nem, de nagyon szeretnék.
Egy egyiptomi út szervezésénél nem lenne gond, hogy az amerikai emberek félnek az arab országokba menni?
Az az érzésem, hogy kicsit eltúlozzák a dolgot a médiában és azt akarják elérni, hogy az emberek ne utazzanak külföldre, maradjanak csak otthon, tartsák az országban pénzt. Ráadásul messze van, sokat kell utazni, és nincs annyi szabadságuk. Egy átlag amerikainak évi egy, maximum két hét szabadsága van és emellett meglehetősen munkamániásak. El is vannak kényelmesedve, elvárják a magas szintű szolgáltatásokat.
A búvárközpont igyekszik folyamatosan kapcsolatot tartani a búvárokkal?
Igen, hírlevelünk van, szervezzük az utakat, a hétvégi merüléseket, tanfolyamokat. Engem eleve nagyon szeretnek a magyar akcentusom miatt. Mindig kitalálok valami újat: bowlingcsapatot szervezek, akvárium látogatást, vagy elmegyünk közösen vacsorázni. Egy búvárbolt csak úgy megy jól, ha mind a hármat ajánlja: az oktatást, felszerelést és utazást. Emellett pedig a szórakoztatást is az üzlet fontos részének tekinti. Ha valamelyiket nem csinálod, elmegy máshova a búvár. Nálunk ráadásul még azt is szeretik az emberek, ha valamit nagyon a magukénak érezhetnek. Ilyen mondjuk ha a neoprénruhájukat méretre szabják, választhatják a színét, és az csak az övék.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 3.8) átlagos nehézségű 
Thaiföld
