Bodrumi török örömök
Utazási élmények1/2. oldal
Alig pár hónapja, amikor a szokásos nyári nyaralást tervezgetve az utazási irodák ajánlatai között böngésztem, a szemem megakadt egy nagyon kedvezőnek tűnő lehetőségen: Törökország, Bodrum, 12 nap.
A Bodrum városától meglehetősen távol eső repülőtérnek köszönhetően már az első napon ígéretes látványban volt részünk. A kedvünket az sem igazán rontotta el, hogy a szállodába beköltözéskor derült ki, miért is volt annyira kedvező az árajánlat... Légkondi van, hűtőt szereztünk, enni meg adnak, nagy problémák nem lehetnek, gondoltuk. Nagyok nem is voltak, kicsi annál több. Mindenesetre nem hagytuk magunkat zavartatni szállodánk apróbb hiányosságai által. Mivel már jó előre felvettem a kapcsolatot pár búvárbázissal, és sikerült megegyeznem a Seaworld Club nevű csapattal, biztos voltam abban, hogy másnap a szálloda bejáratánál a megbeszélt időben megjelenik majd a bázis képviselője, aki gondoskodik arról, hogy a kikötőbe jussunk. Nem is kellett csalódnunk, megismerkedtünk a bázis adminisztrációját vezető Susannal, aki nagyon kedvesen üdvözölt minket, és a fuvar közben elmesélt néhány alapinformációt. A bázisnak két helyen is volt irodája, és mi meglehetősen nehezen követhető logika szerint kezdtük és végeztük a napot hol az egyik, hol a másik helyen. A törökök, hasonlóan a görögökhöz, mintha kedvüket lelnék abban, hogy bizonyos dolgokat a lehető legkacifántosabban intézzenek el. Jellemzően elvittek minket a szállodánktól távolabbi irodához, ott egy kis motorcsónakra szálltunk, amivel elvittek a másik irodánál levő kikötőbe a búvárhajóhoz. A transzfert a nap végén mindig sikerült valahogy megszervezni, de ezt is csak kellően megbonyolítva. Egyszer például a kapitány papája fuvarozott minket haza a BMW-jével - azt hiszem, most nagyon rosszul hangzana, ha panaszkodnék a körülményekre.
A hajón viszont már nem volt helye az ilyesminek. Első látásra úgy tűnt, hogy hasonló rendszerre számíthatunk, mint Egyiptomban, az aránylag nagyobb, búvárkodásra kiképzett hajón volt mellékhelyiség, konyha és egy felső napozófedélzet is, és a kapitány mellett 2-3 fős
legénység segédkezett. De hamar érezni lehetett a különbséget, amikor kiderült, hogy a legénység valamennyi tagja tud legalább egy keveset egy angolul, a kapitányunk pedig kifejezetten jól beszélte a nyelvet. Eleve, a fiatal, a vendégekkel szívélyes, a munkában komoly kapitány, Ihsan sem a Vörös-tengeren megszokott vén tengeri medve volt. A hajón mindenki merült is, ha úgy adódott. Ihsan volt a vezető oktató, rajta kívül még egy oktató és egy DM volt a hajón, ők vezették általában a merüléseket, de a többiek is csatlakoztak alkalmanként. Mi a legtöbbször Arsannal, a sajátos stílusú, de remekül vezető divemasterrel merültünk, aki nyugodt tempóban, az érdekességeket megmutatva vezette az általában 2-6 fős csoportunkat. Tulajdonképpen a teljes búvárbázis a hajóra települt, a töltött palackok, az ólmok mellett minden mást is ott tartottak. Ennek köszönhetően amikor az egyik nap elszállt az O-gyűrűm szerelés közben, egyszerűen csak leakasztottak egy másik reduktort, és azzal merültem. A 6 napos csomag magába foglalta a 12 merülést, a transzfereket és az ebédet is, 175 euróért. A nap a hajóra szállással kezdődött, Ihsan elmondta a napi programot, majd a rövid ideig tartó hajóút alatt az első merülőhelyig eligazítást is tartott. Gyakorlatilag a környéken működő összes búvárbázis ugyanúgy szervezi a merüléseket, az első merülőhely valamelyik zátony, ahol kicsit mélyebbre lehet menni, utána pedig a hajók a második merülőhelyként valamelyik partközeli, sekélyebb ponton kötöttek ki, ahol a próbamerülőket is víz alá vihették. Ilyenkor lehetett pihenni, miközben a jazz-, bluesrajongó Ihsan szolgáltatta a kellemes zenét, az ebédet tálcán tálalták fel nekünk, azután pedig mi is merültünk egyet. Ebből nyilván sejthető, hogy szinte mindig a nap első merülése tartogatta a valódi látványosságokat, de a nap többi része is jól telt.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Budapest
