»» ««

Víz alatt az Oriskany

Külföld
2006. május 26.

Hosszú huzavona és sok-sok pénz elköltése után a USS Oriskany végső nyugvóhelyére került Pensacola közelében.

Honlapunkon többször hírt adtunk már a kiszuperált repülőgéphordozó kálváriájáról, ami késleltette a mesterséges zátonnyá válását. A hajó elsüllyesztéséhez nagy reményeket fűznek a turisztikai szakemberek, hiszen az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy komoly vonzereje van egy-egy érdekesebb roncsnak.

A tűzszerészek több, mint 200 kiló robbanóanyagat helyeztek el a parttól 24 mérföldre vontatott a hajótesten. Természetesen több százan figyelték a hajó süllyedését, köztük szép számmal a hajón korábban szolgált katonák is, hiszen annak idején két háborúban is részt vett a replőgéphordozó. Végül az Oriskany a tervezett 4 óra helyett alig 37 perc alatt elmerült a habokban.

A hajó legmélyebb pontja nagyjából 65 méteres mélységben van. Hamarosan a sportbúvárok is felfedezhetik a roncsot, amihez egy merülés biztosan nem lesz elég: a világ legnagyobb mesterséges zátonyává előlépett hajó teste 888 láb, azaz 270 méter hosszú!

Természetesen az igazán érdekes élővilág megjelenésére még várni kell - a Koreát és Vietnamot is megjárt hajó legújabb bevetésének célja az, hogy minél több élőlényt vonzzon. A jövőben pedig várhatóan máshol is folytatódik a mesterséges zátonyok létesítésének trendje, hiszen ezzel egyrészt megpróbálják tehermentesíteni a túl népszerű természetes élőhelyeket, másrészt pedig korábban nem sok búvárt vonzó területek válhatnak érdekessé.

Kapcsolódó link: A CBS5 felvétele az elsüllyesztésről , képek a roncsról
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Amerikai Egyesült Államok-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

La Punta (Costa Paradiso)

Italy (Italia)

1/1 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 4-10m , áramlás

speedboat-os megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelyföldközi tengeri muréna

Búvárbazár

SubSee +10 Dioptriás Macrolencse

Ár: 49.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.


Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés