»» ««

Egy rejtett paradicsom: az eritreai Dahlak szigetek

Külföld

A Vörös-tenger égszínkék vizében megbúvó Dahlak szigetcsoport kevesek által ismert paradicsom, fehér homokja és koralljai távol esnek a tömeges turizmustól.

Tavaly alig háromezer látogatója volt a 350 szigetből álló területnek, ami csak a töredéke az Afrika szarvaként ismert országba látogató 80,000 turistának. A fővárosból, Asmarából két órás utazással lehet eljutni Massawa kikötőjébe, ahonnan a többségében hátizsákos turisták eljuthatnak hajóval a szigetekre. A 115 kilométeres úton vad szépségű hegyek tűnnek fel, 2400 méteres hágót is keresztezve lehet elérni Massawát. Majmok, tevék és tehenek bukkannak fel, katonák és falusi gyerekcsoportok csodálkoznak rá az idegenekre.

A kikötőből egy oda-vissza út 60 euróba kerül, illetve ennek a duplájába, ha egy hagyományos halászhajót, sambukot választ valaki az utazásra. Újabb 16 euróba kerül a három napos engedély a lakatlan szigetek felkereséséhez. A hajó legénysége horgászzsinórok segítségével igyekszik a halban gazdag Vörös-tengerből megszerezni az ebédre valót, mialatt delfinek kísérik az utat. Az egyik damil megfeszül, a kapitány leállítja a motort, hogy a fedélzetre húzhassa a kifogott barakudát.

Partot érve a csapat tábort ver, és kezdődhet a napi fogás sütése. Néhányan sátrat állítanak, mások a szabad ég alatt hevernek le. Az éjszakák egész évben kellemesen melegek, és sehol nem látni zavaró mesterséges fényeket. A part mentén az érintetlen korallzátony fajok tucatjainak, hatalmas halrajoknak az otthona, igazi paradicsom ez a néhány napot itt töltő búvárnak.

A turisták messze elkerülték Eritreát az utóbbi években a bizonytalan politikai helyzet miatt. Az ország határvillongásokba keveredett Etiópiával 1998 és 2000 között, és a békefolyamat elakadt, amikor Addis Ababa visszautasította a határvonalak független erők általi ellenőrzését. Manapság a látogatók többsége az országot régebben megszállva tartó Olaszországból érkezik, illetve Németországból, ahol jelentős számú Eritreából kivándorolt él. Noha a kormányzat szívesen látna több nyugati vendéget, elsősorban a nagy vonzerővel rendelkező Dahlak szigeteken, igyekszik elejét venni a tömeges turizmus környezetkárosító hatásának.

- A mi irányvonalunk nem a tömeges turizmust tartja szem előtt, itt az embereknek mindig szem előtt kell tartaniuk a környezetvédelmet - állítja a minisztérium illetékese, Hogus Woldu, majd folytatja -, azokon a szigeteken nem engedélyezzük az építkezést, amelyek jelenleg is lakatlanok. Mindez azt jelenti, hogy alig egy tucatnyi sziget kivételével szinte sehol nem engedélyezik az ingatlanfejlesztést a Dahlak szigeteken.

[ CDNN ]

(A szerk. megjegyzése: A Vörös-tenger még sok-sok meglepetést tartogathat mindannyiunk számára. Talán egyszer majd Egyiptom és Jordánia mellett más országokat is ugyanilyen biztonsággal látogathatunk meg mi is - már amennyire az említett helyek biztonságosak -, akiket nem érdekel a helyi politika, csak a búvárkodás.)
Minden információt Eritrea-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Um El Faroud Wreck

Malta

3/6 db alapján:érdekes(átlag: 4.2) nehéz körülmények
max: 34m, látótáv: 10-25m , áramlás

parti merülésroncs merülésmesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés