Oltja-e a szomjat a sós víz?
TudománySegíti-e a sós víz a hajótörötteket a túlélésben?
A kérdés kalandorokat önkísérletre, a nácikat szörnyű, másokon végrehajtott kísérletre ösztönzött. A válasz leginkább, a mindent csak mértékkel mondásban rejlik. A francia származású Alain Bombard 1952 júliusában elhatározta, hogy bebizonyítja: a tengervízben az ember majdnem annyira életképes, mint a hal. A 28 éves Bombard Las Palmasnál (Kanári-szigetek) egy gumicsónakon vágott neki az óceánnak. Csak sós vízzel és a tengerből kifogott nyers hallal akarta átvészelni az utat. A magával vitt édesvizet és élelmiszert lepecsételt hordóba tette, és végszükség esetére tartogatta.
Több mint két hónap, vagyis 65 nap múlva érkezett hír felőle a Karib-szigetekről, miszerint sikerült a terve: azaz csak tengervízzel és hallal táplálkozva életben maradt, nem kellett az élelmiszerhordó pecsétjét feltörnie. A kísérletnek köszönhetően Bombardot Franciaország hősévé avatták. A sikerhez kapcsolódó üzleti vállalkozása is nagy hasznot hozott: az átkeléshez használt gumicsónakot prototípusként használva mentő gumicsónakgyártásba kezdett. Idővel természetkutatóvá vált, majd 15 éven keresztül az Európa Parlament tagja volt, sőt, 1981-ben egy hónapig államtitkári pozíciót is betöltött Párizsban.
Egy német orvos is nekivágott az óceánnak
Hasonló kísérletre vállalkozott négy évvel később Hannes Lindemann, német orvos, tapasztalatai viszont homlokegyenest ellentmondtak elődjéének. A sós víztől megdagadtak a végtagjai, szomjúsága elviselhetetlenné vált, és fel kellett hagynia a kísérlettel. Az állandó eső és az édesvíztartaléka mentette meg a szomjhaláltól. Az út során készült orvosi feljegyzései (Egyedül az óceánon) a WHO (Egészségügyi Világszervezet) tengeri hajózáshoz készítetett javaslatainak alapjául szolgáltak.
Tényleg olthatjuk a szomjunkat sós vízzel? Sokak számára komoly tudományos kérdéssé, kihívássá vált ennek bebizonyítása, és sokan még emberéleteken is átgázoltak, csak hogy eredményt mutassanak fel. Náci kutatók 1944-től több koncentrációs táborban végeztek ilyen jellegű kísérletet. A számos megbetegedéssel és halálos áldozattal járó kísérletnek a háború befejeződése vetett véget.
A túl sok sós víz kiszáradáshoz vezet
Jelenleg általánosan elfogadott tény, hogy túl sok sós víz rövid idő alatt történő elfogyasztása, – ami a hajótörötteknél a nagy melegben könnyen előfordul –, nem csillapítja a szomjat, hanem kiszárítja a szervezetet. A jelenség az ozmózisnak köszönhető.
A só vizet vesz fel (ez a jelenség minden sótartónál megfigyelhető). Az emberi sejt nedve tartalmaz bizonyos mennyiségű sót, de ez jóval kevesebb, mint a tengervízé. Ha a sejtfal kívülről sós vízzel érintkezik, ez kivonja a nedvességet a sejtből, ahelyett hogy az befelé áramlana. Ezen kívül a tengervíz sótartalma túl magas ahhoz, hogy a vese gond nélkül feldolgozhassa.
Az emberi test víztartalmának kétharmada a sejtekben található, a fennmaradó rész pedig többek között a vérben és az emésztőrendszerben, ahová ivás után elsőként kerül. Amennyiben sós víz jut az emésztőrendszerbe, a hipotalamusz erre specializált receptorai érzékelik a megváltozott ozmózisnyomást; ezek a receptorok nem csak a vízkiválasztásért, hanem a szomjúságérzetért is felelősek. A szomjúság első jele a kiszáradó száj, ugyanis a vízhiány révén csökken a nyálképződés, hogy elegendő nedvesség juthasson a vérbe.
Ezért tűnik abszurdnak a sós vízzel történő szomjúságoltás, ugyanis bár sok folyadék jut a gyomorba és a belekbe, de ahol a legnagyobb szükség van rá, vagyis a sejtekben onnan kiáramlik. Tehát fontos, hogy a szervezetben lévő só és víz viszonyából adódó ozmotikus nyomás ne boruljon fel.
Mindent csak mértékkel
A szakértők szerint amennyiben csak sós víz áll rendelkezésünkre, javasolt kezdetben csak igen kis mennyiséget fogyasztani belőle, ugyanis ekkor a szervezet még nem dehidratálódott, és egy darabig képes elviselhető mértékig felhígítani a sós vizet.
Apró vigasz, hogy a tengeren az esővíztől eltekintve van még egy iható vízforrás: a frissen kifogott halak némelyikének nedvességtartalma az ember számára elviselhetőbb mértékű sót tartalmaz, mint a tengervíz.
A francia tengerészet kutatásai szerint az ember hat napig minden gond nélkül képes sós vízen élni, de azután az ozmózis rendszer már felborul. Ennek fényében Bombard (hacsak nem csalt) feltehetőleg a halak folyadéktartalmából tartotta fenn magát.
A kérdés, hogy mennyi sót visel el az emberi szervezet, és mennyit igényel? A só végtére is létszükséglet, a tartós desztillált vízfogyasztás szintén súlyos problémát okozhat. A szakértők szerint évi két kilogramm só szükséges a szervet számára, ennél nagyobb sófogyasztás magas vérnyomáshoz és infarktushoz vezethet.
[ National Geographic ]
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Szeged
