»» ««

Könyvajánló: Vörös-tenger - Víz alatti paradicsom

A búvárkodásról

Egyiptomi könyvajánlóinkban már felhívtuk több érdekes könyvre is a figyelmet. Nagy örömünkre ezt a szép kötetet viszont nem a hurghadai reptér bazársorában kell keresni, hanem a magyar boltokban.

Az Alexandra Kiadó már több, a búvárok számára érdekes könyvvel örvendeztetett meg minket, akadt, amiről mi is írtunk. A Vörös-tenger című kötet a White Star kiadó egyik könyve alapján készült, amit angolul, németül talán már többen ismertek korábbról. A kivitelezés a szokásokhoz híven magas színvonalú, a képek nagyon szépek, jó kézbe venni és forgatni a könyvet. Jó fotósok remek felvételeit gyűjtötték egybe, így aztán a sokak által ismert Vörös-tengernek olyan színei is megfigyelhetők, amiket még a búvárok sem feltétlenül láttak így.

Mivel az összeállításnál több gondot fordítottak a képekre, aránylag kevés a kísérőszöveg. A pár oldalas bevezető a Vörös-tenger kialakulásáról és pár szóban a korallokról és a halakról foglal össze alapvető ismereteket. Utána csoportokra osztva mutatják be a tenger élőlényeit, először rajzban, majd képekkel illusztrálva és rövid leírással. A felosztás nem feltétlenül könnyen értelmezhető, néha rendszertani, néha életmódbeli hasonlóságon alapul, de mivel nem tudományos műről van szó, ez nem nagy gond. A magyar fordításnál szokás szerint azzal küzdöttek meg a legjobban, hogy fordítsák le a halak neveit, néhány érdekes -és egy búvárhajón soha el nem hangzó- névvel ismerkedhetünk meg ennek köszönhetően. Nagy érdeme viszont a könyvnek, hogy a leginkább nemzetközi latin nevek is mindenütt szerepelnek, tehát egy alaposabb halhatározóban könnyen utánakereshetünk a látott élőlényeknek.

Képeskönyv jellege ellenére ugyanis a legismertebb fajok beazonosítására ez a könyv is kitűnően alkalmas, mint ahogy megmutathatjuk nem búvárkodó barátainknak is, mivel találkoztunk a víz alatt. Ráadásként a kötethez mellékeltek egy pár oldalas, vízhatlannak tűnő halhatározót is, amit elég sokan megvettek már más nyelveken. Ezt bármikor magunkkal vihetjük a hajóra, és még a friss élményekkel a fejünkben tudjuk megkeresni az élőlényeket. A kötet alapvetően is méltányos ára ezzel a kis határozóval együtt mindenképpen kedvezőnek mondható, így hát mindenkinek ajánlom figyelmébe.

Vörös-tenger - Víz alatti paradicsom
Alexandra Kiadó (www.alexandra.hu)
Ár: 2,999 forint
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Middle Reef

Egypt, Red Sea

3/7 db alapján:érdekes(átlag: 2.9) átlagos nehézségű
max: 27m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajoknagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés