»» ««

Útibeszámoló: Graz - Copacabana

Utazási élmények

Megtévesztő neve ellenére nem a riói tengerpartra csak egy kis ausztriai gyakorlótóra hívja fel figyelmünket olvasónk, Lőrincz Arnold.

A tó a nevét a Rio De Janeiro-ban található szobor kis másolatáról kapta, amely itt kb. 6-8 méter magas. A strand részen nyáron pálmafák vannak elhelyezve, ezzel is fokozva a hely hangulatát, napközben a felszálló gépek, ejtőernyősök színesítik a látnivalót.

Ezt a kis tavat első sorban azoknak ajánlom, akik a nyugati határszélhez élnek közel, Szombathelytől nagyjából 1 óra az út, határátkeléssel együtt. A tó nagyon egyszerűen megközelíthető. A Bécs-Graz autópályán Graz felé közeledve a reptéri lehajtónál kell elhagyni a pályát, majd pár száz méterrel túl kell menni a reptér mellett, a tóhoz pedig balra kell lefordulni. Aki először megy az is meg fogja találni, mert nem kell elhagyni az autópályát egyik irányban sem. A tavon strand is üzemel, valamint egy jól felszerelt bázis is található. Természetesen öltöző, kulturált WC, illetve büfé is van a bázissal egy épületben.
A felszerelés lecipelése sem okozhat különösebb gondot, mivel teljesen a bejáratig le lehet gurulni kocsival és alig 15 métert kell csak cipekedni. A bázishoz tartozik saját strand rész is, ahol napozóágyak is vannak kirakva nyáron.

Ami a költségeket illeti:

- 2000 Ft a 4 napos autópálya matrica
- 5 euró a belépő (ezt eddig csak a búvároktól kérték)
- 11 euró az éves ausztriai búvárkártya (Diva Card), amivel ráadásul nem csak ezen a tavon lehet merülni
- lehetőség van komplett felszerelés ill. csak palack, ólomöv bérlésére is, ennek ára a magyar árszínvonalhoz hasonló (pár száz forintnak megfelelő euró)

A legfontosabb információk a merülésekről:
A tó maximális mélysége valahol 11-12 méter között van, tehát nem nagy kihívás kezdők számára sem. A hőmérséklete nyáron nagyon kellemes (20 fok felett van), most októberben pedig 16 fok volt a felszínen és a legmélyebb ponton sem volt 15 fok alatt. A tó igen népszerű, sok osztrák búvár látogatja. Szintén nagyon fontos, hogy gondoltak a mozgássérült sporttársakra is, teljesen akadálymentes a megközelíthetőség egészen a vízig (nálunk is példát vehetnének erről). Nem egyszer volt rá példa, hogy olyan osztrák társasággal találkoztunk, akik között volt kerekesszékes búvár. Szép dolog, hogy nekik sem kell kimaradni a merülésekből.

A látótávolság változó, attól függ, hogy mikor ér oda az ember, de jellemzően 2-3 illetve 8 méter között van. A fő látványosság az idén elsüllyesztett 19 méter hosszú St. Wolfgang nevű roncs, amit kb. 3500 munkaórával olyan állapotba hoztak, hogy a búvárok számára teljesen akadálymentes legyen. Az elsüllyesztett hajó utasterébe be lehet úszni, de a felszerelést levéve és magunk előtt úszva vele akár a hajó orrából a végébe is el lehet jutni. A hajó ki van bójázva, nagyon könnyű megtalálni - szerencsére sokat sem kell úszni, mert a vízbeszállási helytől kb. 15 méterre van.
A vízbeszállásnál található egy 9m2-es plató 2 méteren, egy 36m2-es 4 méteren, és egy 12m2-es 10 méteren, majd ezután egy kis magasles-szerűség található. Az egészben szerintem az a nagyszerű, hogy a tó területe nem túl nagy, tehát kevés és kényelmes úszással is rengeteg mindent láthatunk.
Természetesen az osztrák tavakra jellemzően nagyon szép élővilággal találkozhatunk. Nagyon sok naphallal, sügérrel (nagyokkal), csukákkal, compóval, rákokkal, medúzákkal, harcsákkal találkozhatunk. A nagy csukák a part menti hinárosban találhatóak főként, de szinte bárhol beléjük lehet botolni, akár a trepniknél is.
A hajótól a part mellett elindulva, közvetlen a part mellett lévő hinárasokban való úszkálás és a rengeteg hallal való találkozás csodálatos élményt jelenthet kezdő és haladó számára is.
Ha a tó jobb oldalán indul el az ember, akkor csak hínármező fölött úszik el, de nagy halakkal itt is lehet találkozni.
Mivel a vízmélység nem túl nagy, ezért az átlagos fogyasztással rendelkező búvárok egy 15 literes palackkal akár 2*60 percet is merülhetnek.

A helyiekre jellemző, hogy amikor legutóbb (október 10-én) ott jártunk, a búvárok kedvéért a kinti zuhanyzóban is forró víz, és bent fűtött helyiség várt bennünket. A tó egy napos túrákhoz kitűnő választás, esetleg ha valaki máshonnan jön vagy megy és útba tudja ejteni. Reggel 9-kor nyit a bázis - előbb nem érdemes odaérni, ha udvariasak akarunk lenni.
Akinek felkeltette ez az írás a figyelmét, az garantáltan nem fog csalódni a helyben. Mindenkinek jó kiruccanást!

Kapcsolódó link: A bázis weblapja A leírásért köszönet illeti olvasónkat, Lőrincz Arnoldot!
Minden információt Ausztria-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Car Cemetery

United Arab Emirates

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 15m, látótáv: 4-10m

speedboat-os megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajok mesterséges élőhelynagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés