»» ««

Jövőre elfelejthetjük a Kúnát

Adria

2023-tól Horvátországban az Euró lesz a hivatalos fizetőeszköz.

Elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt a horvát parlament pénteken – írja az MTI. A jogszabályt 117 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében, egy tartózkodás mellett szavazta meg a nemzetgyűlés.

Az eurót hivatalosan 2023. január 1-jén vezetik be Horvátországban, az árakat szeptember 5-től kunában és euróban is ki kell majd írni mindenhol. Ez a kettős kijelzés 2023 végéig érvényben marad.

A kunát az euró hivatalos bevezetésének időpontjától extra költségek nélkül beváltják a bankok, a horvát posta és az állami pénzügyi intézet. A Horvát Nemzeti Bankban pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.

Horvátország hivatalosan 2019. július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II).

Az euró bevezetéséhez az országnak meg kell felelnie valamennyi maastrichti kritériumnak. Ezek között szerepel, hogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam átlaga. További feltétel, hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, az államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, és a hosszú távú hitelek kamatlába legfeljebb 2 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam átlaga.

Az Európai Unió Tanácsának végleges döntése Horvátország euróövezeti csatlakozásáról júniusban várható.

[ Telex ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

St. Johns, Dangerous Reef

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 25m felett , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés