»» ««

Új adriai repülőroncs a búvároknak

Külföld

Trogir közelében egy J-21 típusu sugárhajtású gépet süllyesztettek el a búvároknak.

Pár éve különleges látványosságot alakítottak ki a tenger mélyén Dalmáciában: Jézus keresztútjának stációját jelképező szobrokat helyeztek el. Most pedig arról adtak hírt, hogy a Torgir mellett levő Jelinak-öbölbe egy sugárhajtású gépet süllyesztettek látványosságként. Érdekes a két, egymáshoz nem igazán kapcsolódó dolog egymás mellé helyezése ilyen formában, de ettől még talán egyszer érdemes merülni itt- esetleg pont ezért.

A SOKO J-21 Jastreb típusú könnyű harci- illetve gyakorlógépet Jugoszláviában fejlesztették ki évtizedekkel ezelőtt, 1968-ban állt szolgálatba, és nem meglepő módon rég nem repülnek vele. Ez a példány motor nélkül, kibelezve állt már hosszú évek óta. Most kapott egy alapos tisztítást és új festést, aztán ment a víz alá, 10 méteres mélységbe.

Ez mondjuk viszonylag sekély mélységnek tűnik, hiszen a J-21 hossza és szárnyfesztávolsága is kevesebb mint 11 méter, azaz viszonylag kicsi harci gép. Így aztán egy komolyabb hullámzás a tengeren ebben a mélységben akár károkat is okozhat- volt hasonlóra példa a világ más részein elhelyezett roncsokkal, például az általunk is meglátogatott Hercules roncsát szedte szét egy vihar nem is olyan régen.

A J-21 érdekessége, hogy ilyen gépekkel is támadták a horvátokat a délszláv háborúban a szerbek, amikor Horvátország a függetlenségéért küzdött. Egy, a harcokban lelőtt J-21 maradványa egészen közel, Razanj mellett merülhető. Láttuk mi is, de mostanában állítólag nem túl jók arra a látási viszonyok, ráadásul csak pár nagyobb darab, és szétszórt alkatrészek maradtak meg belőle. Akit érdekel ez a típus, most egyben nézheti meg a víz alatt, és nem is kell mélyre menni hozzá.

[ Bigblue blog ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Zabargad wreck

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 30m, látótáv: 25m felett

szafaris megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés