»» ««

Több százezer kagyló főtt meg elevenen

Tudomány

A tengerbiológusok attól tartanak, hogy a hosszú időn tartó extrém meleget a kagylón kívül a többi őshonos állat sem bírja majd elviselni. 

Körülbelül félmillió kagyló pusztult el Új-Zélandon, az Északi-sziget partjainál, és a tengerbiológusok attól tartanak, hogy a hosszú időn tartó extrém meleget a kagylón kívül a többi őshonos állat sem bírja majd elviselni. Andrew Jeffs, az Aucklandi Egyetem kutatója szerint ráadásul az állatokat szinte reménytelen megvédeni, a felmelegedés hatására pedig az egész vízi ökoszisztéma megváltozhat.

A kagylók különösen fontos tápláléknak számítanak a parti élővilágban, a kutatók szerint viszont a klímaváltozás hatására egyre sűrűbben következnek majd be hosszabb, forró időszakok, így több kagylófaj akár el is tűnhet Új-Zélandról.

Fogy a kagyló

Hasonló tömeges kihalást figyeltek meg 2019-ben Észak-Kaliforniában: a puhatestűekkel itt is a tartósan megemelkedő hőmérséklet végzett. Jackie Sones, a Bodega Marine Reserve kutatója szerint a korábbiakban is láttak már kagylókihalást a környéken, de azok csak kisebb területeket érintettek, most azonban az egész partvidék tele volt döglött kagylóval. Christopher Harley biológus a jövőben egyre több hasonló eseményre számít.

A probléma az egész világot érinti: Észak-Amerikában 2016 óta vizsgálják a rejtélyes kagylókihalásokat, amelyekben a klímaváltozás mellett valószínűleg valamiféle fertőzés is szerepet játszhat. Tony Goldberg, a Wisconsini Egyetem epidemiológusa szerint épp a kagylók esetében különösen nagy a baj, ha ugyanis ezek eltűnnek, az az egész ökoszisztémára katasztrofális hatással van, legyen szó akár patakról, akár tengervízről.

Az új-zélandi kormány szerint 1982 óta évtizedenként 0,1 és 0,2 Celsius-fok között emelkedik az országban a hőmérséklet, emiatt pedig számos állat eredeti élőhelye elhagyására kényszerül. A kagylók esetében ez nehezen kivitelezhető – ami azt is jelenti, hogy a zöldajkú kagyló (Perna canaliculus) örökre eltűnhet az Északi-sziget partjairól. Az állat húsa különösen kedvelt, és egyre nagyobb piaca van a kereskedelmének is, de az új-zélandi kormány arra figyelmezteti a helyi lakosokat, hogy a mostani tömeges kihalás idején inkább ne csemegézzék fel a túlélőket – amelyek Jeffs szerint a meleg vízben így is halálra vannak ítélve, és "azt sem tudják, mi történik velük".

[ qubit.hu ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Koh Bon (pastel Ridge)

Thailand

1/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés