»» ««

Szigonyos vadászt harapott a cápa

Külföld

Megharapta egy szigonyos vadász fejét egy cápa a Bahamákon, szerencsére túlélte, a barátai az esetet levideózták.

Éppen hálaadás napján tette közzé Will Krause azt a felvételt, amit egy ismerőse a Bahamákon készített még a nyáron, és az látszik rajta, ahogy a férfi fejét szigonyos horgászat közben átharapja a víz alatt egy szirticápa.

A férfi akkor azt írta, sosem volt még ilyen hálás hálaadás napján, azóta pedig azt is elmondta, nagyjából csak a koponyája reccsenésére emlékszik az egész incidensből.

Krause először az ABC reggeli műsorában beszélt az esetről a napokban, később pedig az NBC-nek is nyilatkozott. Nekik azt mondta, csak egy hatalmas ütést érzett a fején és a nyakán, fel sem fogta, hogy egy cápa támadta meg, amíg a felszínen a többiek nem mondták neki.

A 29 éves férfi sikeresen kijutott a közelben lévő hajóra, de a feje erősen vérzett, és sokkos állapotban volt. Elmondása szerint nagyon ideges volt, nem volt benne biztos, hogy túléli az esetet, de végül nem lett komolyabb baja.

[ Index ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gota Abu Ramada

Egypt, Red Sea

16/27 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés