»» ««

Víz alatti GPS

Felszerelések

A búvárok körében mindig felmerül, milyen jó is lenne egy víz alatti GPS. Voltak már próbálkozások rá, itt egy újabb.

A Project Ariadna (www.ariadna.tech) a legújabb próbálkozás egy régi pobléma megoldására. A legegyszerűbb okostelefonban is találunk már GPS modult, annyira olcsó lett, így teljesen természetes számunkra, hogy szinte bárhol a világon pár perc alatt megtudhatjuk, hogy hol járunk. Ehez képest a víz alatt még mindig maximum az iránytű áll rendelkezésünkre - az az eszköz, amivel több száz éve már őseink is navigáltak.

A Project Ariadna hat évet töltött azzal, hogy megpróbálja a víz alatti GPS navigációt megvalósítani. Arra ők is gyorsan rájöttek, hogy ez a hagyományos műholdas módszerrel ez lehetetlen, a GPS jel nagyjából 2 millimétert hatol a víz alá, ami lássuk be elég kevés lenne merülési mélységnek. Próbálkoztak ultrahangos módszerekkel is, de végül ők is rájöttek mint ahogy valószínűleg a többi próbálkozó is, hogy az szintén zsákutca.

Szerencsére a technológiai fejlődés segítségükre sietett, ma már olyan számítási teljesítmény áll az ember rendelkezésére piciben, ami egy évtizede még csak hatalmas számítógépekben volt megvalósítható. A projekt ötvözi a GPS műholdas navigációt a tengeralattjárókon használt technológiával - mindezt hordozható méretben.

Az eszköz a felszínen a GPS műholdak segítségével állapítja meg a pozícióját, ez lesz lemerülés esetén a kiinduló pont. A víz alatt az eszköz átvált egy más technológiára. 11 független szenzor és kifinomult algoritmus segítségével megállapítja a búvár mozgásának irányát, sebességét, amelyek alapján háromdimenzióban képest megállapítani a búvár mozgási vektorát, így kiszámítani a mindenkori pozícióját. Hasonló technilógiával dolgoznak a tengeralattjárók, csak ott lényegesen több erőforrás, hely áll a rendelkezésre ennek megvalósítására.

Mindezen eredményét a búvár számára grafikusan jeleníti meg, mint egy szokásos autós navigációs eszköz. A merülés után az egész 3D merülési profil letölthető, és megjeleníthető akár a Google Earth vagy más hasonló programban. Természetesen a készülékben megtaláljuk a "vezess haza" funkciót, ami segítségével a merülés végén könnyedén, a víz alatt visszatalálhatunk a kiinduló ponthoz. A navigáció a biztonsághoz is hozzájárul azzal, hogy leveszi a navigációval kapcsolatos feladatot, így az azzal járó stressz a búvár válláról.

A project által megvalósított víz alatti navigáció annyira igyekszik hasonlóan viselkedni, mint a GPS navigáció, hogy még az érdekes pontok (POI) funkciót is megvalósították benne, így a segítségével a merülőhelyet nem ismerő búvár is könnyen odatalál a hely érdekességeihez. Ha például látunk valahol egy nagy murénát, megjelölhetjük és a felszínen átadhatjuk a többieknek, akik ezután könnyedén odatalálnak, sőt későbbiekben akár az ott készült fotókat, videót is hozzárendelhetjük ezekhez a pontokhoz.

Lehetőségünk van értékelni helyeket, bejelölni rajta érdekességeket, képeket- videókat hozzárendelni, és természetesen a teljes útvonal is csatolódik 3D merülési naplóként - így a Project Ariadna segítségével a jövőben akár a világ összes merülőhelyéről részletes információval fogunk rendelkezni. Talán nincs már messze az, hogy egy merülőhelyet úgy bejárjunk, ahogy most a Google Street View segítségével a szárazföldet - mintha magunk is ott lennénk.

Az eszköz által létrehozott adatbázis hasznos lehet akár tudományos célokra is, segítheti a tengerbiológusok vagy a régészek munkáját, sőt akár a barlangkutatókét is, akit segítségével egyszerűbben tudják feltérképezni a járatok útvesztőit.

Az eszköz nem csak papíron, számítógépen animáción létezik, hanem már működő prototípusokkal rendelkezik, egyetlen hátránya a mérete. Jelenleg akkora, mint egy nagy laptop, ami bár hordozható, kissé kényelmetlen merülés közben, ezért a készítők számára a következő legfontosabb elérendő cél, az eszköz kezelhető méretűre zsugorítása.

A project tervezett piaci bevezetése nincs már olyan messze, a készítők a 2017-es évet tűzték ki.

[ scubadiverlife.com/ ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Suadi, Blue Belt / Toyota Wreck

Sudan

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 61m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés