»» ««

Folytatódik a havi fotósverseny

Fotózás

A január hónap elmaradt, mert egyeztetni szerettünk volna veletek. Februárban visszatértünk, a téma: Csiga.

Tavaly év végén illetve idén januárban megpróbáltunk egy kis társadalmi egyeztetést kieszközölni, mi legyen a havi versenyünkkel. Sajnos globális tendencia, hogy a búvár közösségi tevékenység csökken, nem csak nálunk, más országokban is. Sok magazin már meg is szűntette a fotós, videós versenyét, és nálunk is rezgett a léc.

A képküldés is kicsit esetleges, sokaknak valószínűleg már nincs ideje ilyesmire, vagy csak az élet úgy hozta, hogy már nem is foglalkoznak a témával. Ennél viszont sokkal szomorúbb számunkra, hogy a szavazó kedv nagyot csappant, volt, hogy a szavazatok száma nagyjából annyi volt, mint ahány kép szerepelt a versenyen.

Az egyeztetésen igazából nem jutottunk előre, de azért többen jelezték, hogy örülnének, ha a verseny nem szűnne meg. Így végül arra jutottunk, amíg a verseny normális mederben zajlik, nem lesz sem önmaga karikatúrája, nem történik semmi csalás gyanús eset, elfogadható számú kép érkezik és lesz szavazókedv is, addig folytatjuk. Felmerült pár ötlet, nagyrészt megvalósításra kevésbé alkalmas, de némi módosítást eszközölni fogunk.

A hónap képe verseny 2016-os újdonságai:

- megtartjuk az anonimitást a szavazás lezajlásáig, viszont arra szeretnénk kérni minden képküldőt, hogy a képnek ne csak nevet adjon, hanem kommentként meséljen róla! Esetleg véleményezze a saját képét, erősségeit, gyengeségeit, de mesélhet a készülte körülményeiről is akár. Legyen a kép leírása kicsit olyan, mint amikor egymásnak mutogatjuk a képet, és hozzáfűzünk egy-két mondatot. Nem kötelező, de jó lenne, hátha kialakul belőle valami! Nem regényt várunk, sőt, maradjunk az egy-két mondatos tömör megfogalmazásnál.

- Megváltozik a pontozás. Eddig a kapott szavazatok pontjait összeadtuk, ebből alakult ki a havi győztes - ez ezután is így lesz. Viszont eddig az éves verseny az összpontszám alapján dőlt el, ez megváltozik. Mostantól az első 5 kép helyezése kap pontot, és ez alapján alakul ki az évvégi sorrend. Erre van szükség, mert a szavazók száma elég esetleges, és egy erősebb szavazókedvet hozó hónap erősebb pontozása torzíthatja az évvégi összesített eredményt. Az új módszerrel mindegy, hány pontot kapott a kép, csak a helyezése számít.

A 2016-os év további fordulói megtekinthetőek a verseny súgójában, illetve itt:

2016-os év témái:

Téma Kiírás
Február: Csiga Csigák vagy férgek amit úgyis csigának gondolunk.
Március: Vakutlanul A kép készítése során kizárólag természetes fényforrás (nap) volt használva.
Április: Megosztva Felezős képek, a víz alatti arány nincs meghatározva, de legyen látható a képen.
Május: Partra vetve Felszíni kép búvárokról, nem baj, ha vicces!
Június: Életem a roncson Olyan roncsos kép, amelyen a roncson élő élőlény és a roncs együtt látható.
Július: Duotone Olyan állat, amelyen két szín dominál.
Augusztus: Részletek Bármilyen víz alatt élőlény egy részlete, lehet szem, fog, jellegzetes mintázat.
Szeptember: - [ Vörös-tengeri kihelyezett verseny számára fentartva ]
Október: Környezetszennyezés A képen a vízben lévő kimondottan szemét látható
November: Süss fel nap A képen karakteresen megjelenjen a napkorong
December: WACF Wide Angle Close Focus, tehát nagylátószöggel készített közeli kép.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Bunny 2016 feb 04. 14:11  
helyes, helyes!
 1. Beige 2016 feb 03. 23:52  
Örülök hogy nem adtátok fel! Becsszó ha megjön az új gépem fenemód aktív leszek a küldésben :-)

Merülőhelyek

Sanganeb North

Sudan

1/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) átlagos nehézségű
max: 46m, látótáv: 25m felett , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal mantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés