»» ««

A műanyag nem ehető

Környezetvédelem

Egy elpusztult delfin boncolása sokkoló eredményt hozott.

Malajziában találtak rá egy parton a kisodródott állatra, és hiába próbálták megmenteni, elpusztult. Úgy döntöttek, megvizsgálják mi lehetett a halála oka. A boncolás során megvizsgálták gyomrának tartalmát, és sajnos azt látták, amire számítottak: műanyag hulladék volt benne. Ám annak mennyisége megdöbbentette a szakembereket, több, mint négy kiló volt belőle!

Persze egy nagyobb példányról volt szó, mert a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinek (angolul pilot whale) sokkal méretesebbek mint a közönséges delfinek, de így is elgondolkodtató az eset. Csak műanyag zacskóból 21 darabot találtak az állat gyomrában, de akadt ott mosószer csomagolása is, nem csoda hát, hogy gyakorlatilag leállt a belek működése, így elpusztult. A szakemberek szerint aggasztó arra gondolni, mennyi olyan állat lehet, ami a halála után nem sodródik a partra, hanem a tenger mélyére süllyed, így soha nem látja senki.

Azok az állatok amelyek medúzával táplákoznak, azért vannak veszélyben, mert a lebegő, áttetsző zacskókat könnyen összetéveszthetik az igazi zsákmánnyal. Vélhetően ezért került ennek az állatnak a gyomrába sok ezekből, a többit pedig csak meg akarta talán kóstolni. Ám semmiképpen nem az ő hibája ami történt, az ember a felelős a tengerbe kerülő hulladékért.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 3. PDIC 2015 ápr 08. 13:04  
Hm.. Az a delfin aki hozott nekem szemeteszsákot lehet, hogy nem is játszani akart, csak ki akarta vitetni velem? Esetleg meg akart mérgezni? Ki tudja... :)
 2. Bunny 2015 ápr 08. 09:28  
Ez így van. Sokan vannak úgy vele, hogy minek fáradjak amikor rajtam kívül senki se foglalkozik vele, de igazából minden az egyén szintén dől el. Ha senki nem dobálja el a szemetet, akkor nincs szemét. Ha mindenki összeszedi a kutyakakát nincs tele vele a város. Csak többnyire ha ezt felveted az illetőnek, 99.99% az a válasz, hogy "dehát mindenki ezt csinálja, ez nem számít". Hát igenis számít.
 1. Fefe 2015 ápr 08. 06:19  
Ez a cikk is megerősített abban, hogy a merülések során a tengerben talált, nem oda illő tárgyakat továbbra is fel hozom merülések során.
Az utolsó szafarinkon is az arabok hülyén néztek, amikor a hágcsón állva a merülések végén először a kamerát adtam ki, majd a hátsó deckre dobáltam a lentről felhozott szemetet...
Ha mindenki merülésenként legalább egy szemetet felhozna, sokat tisztulna a tenger:)

Merülőhelyek

St. Johns, Paradise Reef

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merülés üreg vagy barlangkorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés