»» ««

Indiánok nyomában

Külföld

A Haida törzs őskori településeit a víz mélyén keresik a régészek Kanadában.

A régészek máris számos izgalmas felfedezést tettek. Mindez akár 12-13 ezer évre visszamenőleg nyújt betekintést Észak-Amerika múltjába.

Európai szemszögből nézve az amerikai kontinens múltjának kezdeteit hajlamosak vagyunk Kolombusz első útjától számítani, esetleg még az aztékok, inkák, maják kultúrájáról vannak ismeretek, pedig sok más népcsoport is több ezer éve ott él. A mai Kanada területén például a fejlett kultúrájú Haida törzsek telepedtek meg.

Egy máig fennmaradt Haida legenda szerint egy nagy vízözön szórta szét a korábban egy területen élő törzs különböző csoportjait. Meglepő módon van némi alapja ennek a történetnek. Noha a misztikus történet szerint ez egy gyorsan lezajló áradás volt, a valóságban a jégkorszak után bekövetkező jelentős tengerszint emelkedés kényszerítette arra az embereket, hogy elhagyják otthonaikat. Manapság ezeken a helyeken már csak a tenger felszínét lehet látni.

Ezeknek az ősi településeknek a nyomait próbálják hosszú évek óta felkutatni a kanadai szakemberek, ám időnként igen nagy mélységben kell vizsgálódniuk távirányítású eszközökkel. Egy most felfedezett, 13,800 évesre becsült korú település például 120 méteres mélységben van British Columbia vizeiben, a Gwai Hanaas nemzeti park területén.

Természetesen ennyi idő távlatából semmit nem lehet abszolút biztonsággal kijelenteni, de az eddig kapott képek alapján nagyon ismerős építmények vannak a mélyben. Az őslakosok ehhez hasonló mesterséges csatornákat használtak a part közelében, amivel bőséges halfogásra tehettek szert. A Haida kultúra kapcsán ismeretes, hogy fejlett halgazdálkodást folytattak, gyakorlatilag a víz elkerített részein halastavat alakítottak ki. Nagyon izgalmas lenne, ha bebizonyosodna, már egészen az ősi időkben is ilyen módszereket alkalmaztak.

A halban és vadban gazdag vidék olyan jólétet biztosított az ezen a területen élők számára, hogy társadalmi berendezkedésük már több ezer éve túlmutatott a hagyományos törzsekén. Ismerték a magántulajdon fogalmát, különböző társadalmi osztályok voltak, izgalmas művészeti alkotásokat hoztak létre. Talán a nagy mélység ellenére sikerül olyan feltárásokat végezni a víz alá került települések közelében, amelyeknek köszönhetően tárgyi leletek is előkerülnek, és még többet tanulhatunk az őskori Haida emberek hétköznapjairól.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Drljanda / Kompkikötő

Croatia (Hrvatska)

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 22m, látótáv: 4-10m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelycsikóhal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés