»» ««

DC-RSBH 2013: Értékelések

Fotózás
1/4. oldal

A shootout verseny lezárásaként a szokásos módon közöljük a zsűritagok véleményét a mezőnyről.

A nyári vörös-tengeri szafari és fotósverseny aktuális híreiről már olvashattatok többször is, a közelmúltban nyilvánosságra hoztuk az eredményeket, ám a zsűritagok értékelésével még adósak vagyunk.


Selmeczi Dániel általánosságban szólt a fotósok mezőnyéről, és arra mutat rá, hogy sokkal több előzetes felkészüléssel kellene nekivágni az egy hetes fotós túrának:

Ismét eltelt egy év, így túl vagyunk egy újabb, mondhatni hagyománnyá váló vörös-tengeri víz alatti fotós megmérettettésen. Mindig öröm számomra, hogy talán a világ egyik legizgalmasabb hobbiját mások is így szeretik, és évről évre visszatérnek, hogy megörökítsék a víz alatti világot...

Azonban kissé szomorú is vagyok a képek láttán. Ilyenkor, amikor megkapom az mezőny által benyújtott műveket mindig izgalommal várom, hátha látok egy igazán jó és újszerű képet. A fotózás ugyanis egy olyan műfaj ahol nincs két egyforma kép. A fotósnak a legfontosabb eszköze a saját fantáziája, a sokat emlegetett technika pedig csak egy eszköz, hogy az érzékelőre vigye mindazt, amit kigondolt az exponáló gomb megnyomása előtt. Amennyiben rendelkezünk ezzel akkor az már fél siker, hiszen van KONCEPCIÓNK és nem vaktában próbálkozunk a víz alatt lekapni valamit.

Persze amikor ez nem sikerül, akkor a merülőhely adottságaira fogjuk és mindenki mást hibáztatunk, csak éppen azt nem aki a képet nem tudta elkészíteni. Egy ilyen versenyen a zsűri nem vár el egyedülálló, világot megváltó képeket, csak öt darab "korrekt"" alkotást, semmi többet. Ezt az öt fotót mindenki össze tudná(!!!) hozni, el tudná készíteni, ha a túra előtt felkészülne, hogy mely témákat szeretné megcsinálni, és megnézne hasonló képeket, amiből inspirációt merülhetne. Hiszen mindenki volt már a Vörös tengeren, ismeri az élővilágot, a körülményeket és a lehetőségeket.

Itt természetesen nem arra gondolok, hogy valaki megálmodja, szeretne delfines, cápás, mantás és tengeralattjárós képeket és akkor biztosan nyer is. Ehelyett arra gondolok, hogy öt, viszonylag statikus egyszerű témát választ ki, de tényleg alap témákat, amivel akár most is simán lehetett volna nyerni. Mik lehetnek ezek?
1. Halrészlet (éjszakai merülés macro)
2. Nagylátó modellel (egy "lágykorall" kell, nap és modell, DD képeit érdemes nézni, ő a legjobb "búvárfotós")
3. Feles kép (érdemes napkelte vagy napnyugta időszakában próbálkozni, nem bonyolult kép, merülések előtt és után biztos van rá alkalom)
4. Bemozdulásos kép (sunset merüléseken)
5. Szenzoros vakuzás (modelles vagy egy téma mögé helyezéssel)

Amennyiben elkészültünk ezekkel a képekkel, foglalkozhatunk más, kockázatosabbnak mondható témákkal is, de elsősorban az adott képekre kellene koncentrálnunk- aztán ha sikerül valami akkor pedig tegyük be a kollekciónkba. Meg kell tanulni kitalálni a témát, majd ezt kidolgozni, hisz erről szól valójában a fotózás!


Az írás a következő oldalon folytatódik!


Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 17. Garfield33 2013 okt 04. 11:21  
Ezt nem a konkrét menetre értettem, hanem úgy általában.
Főleg egy internetes oldalon, milyen szép kis flame lenne az ilyesmiből...
 16. Bunny 2013 okt 03. 22:14  
Senki nem mondta, hogy könnyű lesz :P
 15. Thomasbuvar 2013 okt 03. 18:30  
Aha! Már szinte értem!... :)
 14. Bunny 2013 okt 03. 17:20  
Szerintem úgy értette, hogy ismerd a képeit, stílusát. Pl. DD ugye búvárfotós, danira inkább az akció képek jellemzőek, mittomén Béla bácsi régi motoros neki valószínűleg a klasszikusabb stílus a bejövősebb, stb.
 13. Thomasbuvar 2013 okt 03. 15:58  
Mint már említettem, nem probléma. Korábban ezt írtam: "Viszont a részletes pontozást szívesen megtekinteném."
Csak egy óhaj volt. Ha nem lehet, hát nem lehet. Egyszerűen kíváncsi lettem volna, hogy a zsűritagok közül, kinek melyik képem jött be és melyik nem. Talán pont DD írta, hogy ő is készül a zsűriből, mikor pályázik egy versenyre. Magam is csak ezt tettem volna... :)
A további 12 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Car Cemetery

United Arab Emirates

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 15m, látótáv: 4-10m

speedboat-os megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajok mesterséges élőhelynagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés