»» ««

DC-RSBH 2013: Eredmények

Fotózás
1/2. oldal

Eljött a vörös-tengeri shootout verseny eredményhirdetésének napja.

Eljött a nagy nap, az idei búvárfotós szafari eredményeinek közzététele. Bár honlapunk olvasói közül kevesen lehetnek, akik nem hallottak még a DC-RSBH búvárfotós túrákról, azért dióhéjban összefoglalnánk a lényeget: a Cassiopeia szafarihajó fedélzetén kelt útra búvárfotós csapatunk a Vörös-tengeren, hogy együtt merüljön néhány nagyon szép zátonynál, majd a túra után öt-öt képes kollekciókat nevezzen a versenyre.

Komoly mezőny jött össze ebben az évben is, és a három tagú zsűri (Előd László, Selmeczi Dániel, Tökölyi Csaba) igyekezett megfontolt és alapos döntést hozni. Munkájukat köszönjük, az eredmények kihirdetése után a mezőnyről alkotott véleményüket is megosztjuk majd olvasóinkkal. A kategóriák a szokásosak voltak, a legjobb kollekciókat és képeket díjaztuk a teljes mezőnyt illetve külön a kompakt gépeket tekintve, illetve közönségszavazást is hirdettünk.

A DC-RSBH 2013 búvárfotós verseny eredményei

Válóczy István: Örvényben

Legjobb DSLR kollekció:
1. Válóczy István - 11 pont (egyben a verseny legjobb kollekciója)

2. Bálint Attila - 10 pont
3. Pohl András - 9 pont
4. Zank Zoltán - 7,67 pont
5. Maráczi László - 7 pont
6. Szabó Károly - 6,33 pont

Legjobb kompakt kollekció:
1. ifj. Lőrincz Ferenc - 10,67 pont

2. Szabó Tamás - 10,33 pont
3. Simárszki Gábor - 9 pont
4. Hegedűs Ilona - 8 pont
5. Gonda Rudolf - 6,67 pont
6. Dr. Gergely Klára - 6,33 pont
7. Kovács Zoltán - 4,67 pont
8. Kovács Krisztina - 4,33 pont
9. Bollog Hajnalka - 2,67 pont
10. Dudás Andrea - 2 pont
11. Fodor Gábor - 1,33 pont


Az írás a következő oldalon folytatódik!


Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 7. istvanv 2013 sze 20. 11:23  
Az a megfejtés: a buddy hóna, a teki pedig derék?  Lehet elvesztettem a fonalat a nagy forgásban...:))
 6. macok 2013 sze 20. 11:05  
Részemről is köszönet!
Viszont a képed kapcsán felmerülhet a kérdés: vajon mit fotózhatott ott a derék buddy a teki hóna alatt?
Íme a megfejtés:
 5. Thomasbuvar 2013 sze 20. 09:30  
István! Ez a kép személy szerint nekem jobban tetszik a portfóliódba került, hasonló technikávak készült két fotódnál. Gratulálok!
 4. Thomasbuvar 2013 sze 20. 09:27  
Gratulálok a győzteseknek és helyezetteknek! Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, illetve a zsűri munkáját szintén.
Külön gratulálok ezúton is Ferinek és Icának. Megérdemelten vitték a kompakt kategóriát! :)
 3. Bunny 2013 sze 20. 08:12  
Ismét gratula minden résztvevőnek, külön minden díjazottnak! Hamarosan olvashatjátok a zsűri szöveges véleményezését is, jövőre pedig reméljük az egyiptomi helyzet rendeződik és újra belevághat a csapat egy jó kis fotós túrába.
A további 2 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Sanganeb North

Sudan

1/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) átlagos nehézségű
max: 46m, látótáv: 25m felett , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal mantarája jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés