A víz alatti fegyverek
FelszerelésekA harci búvárok számára különleges eszközöket fejlesztettek a szovjetek és az amerikaiak is.
A legtöbb kalandfilmben szigonypuskával lövöldöznek egymásra a búvárok, de a gyakorlatban ez a fegyver nem túl praktikus, hiszen elég nagy, nem elég pontos, ráadásul ha csak egy nyilat tud kilőni, utána egyedüli fegyverként a késre számíthat a búvár. A valóban jól használható víz alatti fegyverek a hetvenes évek elején jelentek meg, az amerikaiak MK 1-es pisztolya illetve a szovjet SzPP-1.
Noha lehet látni videókat arról, ahogy felszíni fegyverekkel tüzelnek a víz alatt, a valóságban ezek nem voltak hatékonyak. A fő különbség a víz alá tervezett eszközöknél az, hogy nem golyót, hanem 10-11 centi hosszúságú acél nyilat lőnek ki. 10-12 méterre lehetett pontosan lőni a víz alatti piszolyokkal, amiket nagyobb mélységben is használni lehetett, bár ebben az esetben csökkent a pontosság. Az első pisztolyok, illetve az amerikaiak által a hetvenes évek közepén rendszeresített Heckler&Koch P11 egyaránt úgy voltak kialakítva, hogy több csövük mögött az elsütőszerkezet forog. A szovjet pisztolynak négy csöve volt, a P11-esnek öt, ám nagy különbség volt, hogy a szovjet SzPP-1-et a használója akár a víz alatt is újratölthette, de az amerikait vissza kellett küldeni ehhez a gyárba. Utóbbit több NATO-ország hadseregében is rendszeresítették.
Ma már persze különös, hogy ilyen eszközöket rendszeresítettek, de a hidegháború éveiben azzal kalkuláltak, hogy szükség lehet az ellenséges békaemberek megállításához a víz alatti pisztolyokra. Ezek viszont a felszíni használatban nem voltak túl praktikusak, tehát kifejezetten a harci búvárok használhatták őket. A szovjetek még egy egészen komoly eszközt is kifejlesztettek a hetvenes években, az APSz nevű víz alatti sorozatlövő fegyvert, aminek tárában 26 töltény kapott helyet. Szintén acél nyíl volt a lövedék, méghozzá 120 mm hosszú. A cső nem volt huzagolt, ezért a fegyver a felszínen nem volt túl pontos, de a víz alatt 5 méteres mélységben nagyjából 25 méterig pontosan lehetett vele lőni - nagyobb mélységben az APSz pontossága is csökkent.
Mindenesetre az APSz nagyobb távolságra lőtt el mint egy szigonypuska, és képes volt átütni a víz alatti járművek szilárd burkolatát, vagy a búvárfelszerelések fém- illetve műanyag alkatrészeit. A különleges víz alatti körülmények nehézzé tették egy valódi automata fegyver kifejlesztését, de a szovjet tervezők sikerrel jártak, és a harci búvárok felszerelésének részévé vált az APSz. A különleges alakulatok viszont továbbra is a kisebb SzPP-1 pisztolyt használták, és mellette vittek magukkal vízhatlan tokban AK-47-est a felszíni harcra, mert a pontatlan és a felszínen aránylag gyorsan elhasználódó APSz nem volt praktikus a számukra.
A későbbiekben ezt a problémát egy új fegyvert kifejlesztésével küszöbölték ki. Az ASzM-DT igazi hibrid, mert gyakorlatilag egybe van építve egy víz alatti és egy víz feletti automata fegyver. Máshogy nem tudták megoldani azt, hogy mind a két környezetben valóban hatékony eszközt kapjanak a katonák. A víz alatti fegyver ugyanolyan töltényeket kapott, mint az APSz, a víz felettié pedig megegyezik az AK-47-esével. Az orosz hadseregben 2000-ben rendszeresítették az ASzM-DT-t. Ennek továbbfejlesztése az ADSz nevű fegyver, amivel a hibrid modell hátrányos tulajdonságait (pl. nagy méret) szeretnék kiküszöbölni.
(átlag: 4.5) átlagos nehézségű 
Horvátország
