Óriáskalmár – legendák és az igazság
TudományMintegy húszméteres hosszúságával az óriáskalmár – vagy rendszertani nevén: Architeuthis – a legnagyobb gerinctelen állat a Földön. Ugyanakkor ez a lény igencsak rejtőzködő: még soha, senki nem látta élve saját természetes élőhelyén.
Ugyanakkor Landman és a New York-i Állami Egyetemen kutató kollégái most azon dolgoznak, hogy néhány legendát szertefoszlathassanak. Talán nem is olyan idősek ezek az állatok, mint korábban hitték, és alighanem a mélységi becslések is eltúlzottak a szakértők szerint.
Milyen mélyen élnek?
A kutatók mindezen feltételezéseiket egy apró, csontszerű képződmény vizsgálataira alapozzák. Ez a képződmény az úgynevezett "statolith" (sztatolit), nem nagyobb, mint egy homokszem, ennek ellenére a az óriáskalmár egyik legfontosabb szervének számít. A sztatolitek az állat fején találhatóak, és segítenek fenntartani az egyensúlyt. E szervecskék kalciumkarbonátból épülnek fel, meghatározott rétegekben. Landman oxigénizotópokat elemzett a sztatoliteken belül. Három óriáskalmárt vizsgált meg, méghozzá az úgynevezett déli fajból, a Csendes-óceánban élő Architeuthis sanctipauliból. Mint ahogyan az eddig ismert összes példány, ezek is egy halászhálóba akadtak bele, illetve a partra sodródtak (vagyis ezek sem az élőhelyükön tanulmányozott állatok voltak). Az oxigénizotópok arányából a tudósok következtetni tudnak arra, hogy az élőhelyükön a víz hőmérséklete mekkora. Márpedig a hőmérséklet összefügg a mélységgel, ahol ezek a furcsa lények élnek.
A legfrissebb elemzések szerint - amelyeket Landman a Marine Biology nevű tengerbiológiai lapban jelentetett meg -, az óriáskalmár 200-300 méteres mélységben él. Ugyanakkor a kutató hangsúlyozza, hogy az eredmények nem feltétlenül mérvadók, csupán jelzik, hogy az óriáskalmárok a korábban feltételezettnél alighanem közelebb "laknak" a víz felszínéhez, nem a korábban hitt 600-1000 méteres mélységi sávban tartózkodnak.
Milyen kort érnek meg?
A sztatoliteket megvizsgálták C14-es izotóp-elemzések során is. A radiokarbon-vizsgálat segítségével megállapítható ugyanis az állatok életkora. Itt a különösen környezetpusztító nukleáris robbantások voltak a kutatók "segítségére". Az általuk a természetbe, elsősorban a légkörbe került izotópok, így a légköri szén-14-es atomok előfordulása ugyanis a nukleáris kísérletek csendes-óceáni folytatásakor igen magas volt, körülbelül az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig. Aztán csökkenni kezdett a C14-szint, s ennek alapján a tintahalak sztatolitjeiben is kimutathatóak voltak az eltérések.
Ezen mérések alapján az állatok korát a tudósok most 14 évben határozták meg. De ez csak a felső határ, ennél alighanem fiatalabbak a korábban matuzsálemeknek hitt tintahalak.
Az átlagos óriáskalmárok egyébként teljes kifejlettségüket néhány hónap alatt elérik. Landman szerint ezek a lények a tenger "broiler csirkéi".
[ National Geographic ]
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Kecskemét
