»» ««

Első szavazás 2013-ban

Fotózás

A kedvenc képekre és félperces filmekre szavazhattok, de szó esik az év többi témájáról is.

Miután kipihentük az év első napjait, a leglelkesebb versenyzőink már bele is vetették magukat a fotó- és filmküldésbe. Örömmel látjuk, hogy erősen indul az év: több, mit két tucat képet és szép számú rövidfilmet küldtetek nekünk. A szavazókon a sor, a verseny oldalán megtaláljátok a szavazólapokat.

Subsurface verseny

Ezek után pedig jöhetnek a további információk az idei versenyről. Meghirdettük az egész évre nézve a témákat, ebben a táblázatban megtaláljátok őket, illetve természetesen a Súgóban is.

2013-as év témái:
Téma Kiírás
Január: Kedvenc képem 2010-2012 Olyan víz alatti képet várunk, ami 2010-2011-2012 években készült.
Február: Roncs Bármilyen víz alatt levő roncsról (lehet mesterséges is) készült kép.
Március: Teknős Teknősökről készített víz alatti fotó.
Április: Vörösök Olyan víz alatti képek amelyeken meghatározó a vörös szín.
Május: Később meghirdetendő
Június: Csigák Csigákról készült víz alatti felvételek.
Július: Versengés Versenyt idéző, gyorsas mozgó állatot vagy búvárt bemutató fotók.
Augusztus: Shootout
Szeptember: Éjszakai műszak Éjszakai merülés során készített fotók.
Október: Mintázat Különleges mintázatú víz alatti élőlényekről készített fotók.
November: Korallok A kép fő témájának valamilyen korallnak (akár hideg, akár meleg vízi fajok) kell lennie.
December: Fejlábúak Polipokról, tintahalakról, szépiákról készült víz alatti fotók.

Augusztusban lesz a shootout versenyünk szavazása, ebből talán sejthető, hogy július végén kelünk útra a Vörös-tengeren- aki érdeklődik, máris írhat nekünk ez ügyben! Partnerünk a szokásos módon a Red Sea Boats Holidays mint az utazás szervezője, és számítunk a tenger élőlényeinek aktív közreműködésére is. Ezek után nyilván már csak az a kérdés merül fel rendszeres látogatóinkban: mi az a titokzatos később meghirdetendő verseny májusban? Annyit előzetesen elárulhatunk, igazi meglepetéssel készülünk a fotósok számára, részleteket pedig idejében megtudhattok.

Addig viszont lehet nevezni az underwatercompetition.com oldalon meghirdetett rangos versenyekre, az OWU 2013-as kiírására január 18-ig, a Deep Indonesiára február 9-ig várják a fotókat.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Ras Abu Soma

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés