»» ««

Decemberi versenyhírek

Fotózás

Nálunk a sorsdöntő szavazás kezdődik el, máshol pedig közelednek a leadási határidők.

Kezdjünk először a saját versenyünkkel! Az idei évtől igyekeztünk kicsivel több külföldi résztvevőt bevonni a fotós-videós versenybe, de arra azért számítottunk, azoknak a rutinos versenyzőknek lesz esélye most is jó eredményt elérni összetettben, akik jól ismerik a versengésünket. Nos, örömmel fogadtuk minden új nevezőt, a mérleget hamarosan meg is vonjuk, de egyelőre még a 2012-es vetélkedés zárófelvonására koncentrálunk. Most dőlnek el az összetett helyezések, szavazzatok tehát minél többen a képekre és a filmekre egyaránt. A határidő: 2012. december 25.

A szavazólapokat a verseny szekcióban találjátok

Most pedig jöjjenek a további versenyhírek. Ebben az évben is öregbítették a magyar búvárfotózás hírnevét a külföldi versenyeken eredményes alkotók, akiknek 2013-ban itthon az OB-n is összemérni erejüket. Úgy véljük, több, versenyeinkről is ismerős felvételt láthatunk majd viszont a mezőnyben. A lényeg az, hogy most már oldalunkon is elérhető a teljes kiírás, a nevezési határidő február 3.

Az izgalmasabb külföldi versenyek közül hamarosan, december 20-án zárul a svájci Festisub határideje, nevezési díj nincs. Még korábban, december 18-án zárul a nevezés az Ocean Views versenyre. A Beneath The Sea minden évben sok nevezőt vonz az egész világból, ráadásul fotós és videós kategóriákat is meghirdetnek: 2012. december 31-ig lehet elküldeni a pályaműveket.

Az underwatercompetition.com oldalán két jól ismert verseny kiírása jelent meg a közelmúltban. 2013-ban is megrendezésre kerül az Our World Underwater verseny, melyre január 19-ig lehet képet illetve küldeni, és lesz Deep Indonesia verseny is, a nevezési határidő erre február 10.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sanganeb North

Sudan

1/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) átlagos nehézségű
max: 46m, látótáv: 25m felett , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal mantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés