»» ««

Rekviem egy polipért

Külföld

Ugyan engedélye volt rá, egy polipot kifogó búvár tette mégis sokakat felháborított.

Az Egyesült Államokban, Washington államban került sor az esetre, aminek során Seattle városának közelében egy búvár élő polipot vitt ki a vízből. A hatalmasra megnövő itteni polip komoly fogásnak számít, és amikor a partra került, még élt is, mert karjai szemmel láthatóan tekeregtek. A 20 esztendős búvár ezek után pickupjának platójára dobta az állatot és elhajtottak vele. Mivel a búvárnak volt arra engedélye, hogy az itt nem védett polipot kézzel kifoghassa, törvény elé nem citálhatják, de a többi búvár mégis felháborodott a látványon. Volt aki kérdőre is vonta, hogy nem nőstény-e aki éppen a tojásait védte, amit a búvár el ismert.

A fiatal polipvadász, Dylan Mayer valószínűleg nem számított rá, hogy a vacsorának szánt polip elejtése ekkora vihart kavar majd. Képek és videók készültek, ezek pedig villámgyorsan körbejártak az internetes oldalakon. ő maga is lefotózta a garázs padlóján a polipot és feltöltötte a Facebookra. Mivel a búvárt a sajtó is megkereste, elmondta, hogy szerinte nem tett semmi rosszat, egyszerűen csak kifogott egy állatot amit megehetett családjával. Ezek után meglepte, hogy idegen búvárok kiabáltak vele a tengerparton, most pedig már arra panaszkodott, hogy több tucat fenyegető telefonhívást és emailt kapott, és néhány búvárboltból is kitiltották.



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 11. békabúvár 2012 nov 11. 22:44  
Hát, ha még a földközi tenger környékén kb. 3000 éve folyamatosan szokott módon százszor a kőhöz is csapkodta volna, hogy megpuhuljanak a rostjai, mielőtt bemegy a pekába:) Szerintem az ilyen hír az álszent konzumidiótizmus megnyilvánulása. A pilóták vajon kapnak-e fenyegető hívásokat, miután tévedésből legéppuskáznak 30-40 fős lakodalmas meneteket "demokrácia teremtés" közben ?
 10. Luciferin 2012 nov 10. 10:32  
Jaj, te engem most ijesztgetsz?
:-))
 9. elche 2012 nov 10. 09:11  
Csak fényt.:)
 8. áááááávadász 2012 nov 10. 02:52  
remelem tengeri sot se eszel....
 7. hopposztkopp 2012 nov 09. 17:52  
Már a lóhúst sem eszem meg!
A további 6 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Eel Garden

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.7) könnyű körülmények
max: 23m, látótáv: 25m felett

parti merülészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élőviláglegalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés