»» ««

Huszonegy méterrel is emelkedhet a tengerszint

Tudomány

Természetesen a jóslat a távoli jövőre vonatkozik.

A jelenleginél mintegy 12-21 méterrel magasabb globális tengerszinttel kell majd számolniuk a távoli jövő nemzedékeinek, még akkor is, ha sikerül a globális hőmérséklet-emelkedés mértékét két Celsius-fokra korlátozni, ahogy azt célul tűzte ki az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) - figyelmeztetnek a szakemberek.

A Geology című folyóiratban közölt tanulmány szerzői kő- és talajmintákat vontak alapos elemzés alá Virginia amerikai államban, a csendes-óceáni Eniwetok atoll területén és Új-Zélandon. A Rutgers Egyetem föld- és bolygótudományi professzoraként dolgozó Kenneth G. Miller által vezetett kutatócsoport a 2,7-3,2 millió évvel ezelőtti, késő pliocén korszakot vizsgálta. Ekkor volt utoljára olyan szintű a légköri szén-dioxid-koncentráció, mint most, az atmoszférikus hőmérséklet pedig két Celsius-fokkal haladta meg a jelenlegit.

"A mostani állapothoz viszonyított különbség - a felszabaduló víztömeg tekintetében - egyenlő lenne egész Grönland, a nyugat-antarktiszi jégtakarók, valamint a kelet-antarktiszi jégmező peremét alkotó egyes részek elolvadásával - magyarázta H. Richard Lane, a kutatást támogató Nemzeti Tudományos Alapítvány földtudományi részlegének programigazgatója. - A jelenlegi globális tengerszint ilyen mértékű megemelkedése elárasztaná a világ part menti régióit, és nem kevesebb mint a bolygó lakosságának hetven százalékára lenne kihatással."

"Mindez persze nem jelenti azt, hogy azonnal meg kell szabadulni a parton fekvő nyaralóktól, hiszen ezeknek a hatalmas jégdzsungeleknek az elolvadása évszázadokig, de akár néhány évezredig is eltarthat - idézte a szakembert a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál. - A jelenlegi növekedési görbe szerint a 21. századi globális tengerszint-emelkedés mértéke 0,8 és egy méter között mozog az óceánok melegedése, illetve a hegyi gleccserek, Grönland és a déli sarkvidék részleges olvadása miatt."

Miller szerint ugyanakkor az elemzés egyértelműen rávilágít arra, hogy a Föld robosztus jégtakarói mennyire érzékenyek a hőmérsékleti változásokra. Mint hozzátette: a kutatás alátámasztja, hogy még a mérsékelt hőmérséklet-emelkedés is jelentős tengerszint-növekedést idézhet elő.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Dibba´s Rock

United Arab Emirates

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 15m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés