»» ««

Túlbecsült sokféleség

Tudomány

Ameikai kutatók szerint sokkal kevesebb halfaj él a tengerben, mint az emberek gondolják.

A tenger biológiai sokfélesége kimeríthetetlennek tűnik -elég csak a hatalmas halrajokra, a korallzátonyok színes forgatagára vagy a bizarr mélytengeri élőlényekre gondolni-, valójában más a helyzet: a tengerek a szárazföldhöz képest kevésbé bővelkednek a fajokban.

Annak ellenére, hogy óceánok borítják a földfelszín több mint 70 százalékát, az állatfajok mindössze mintegy húsz százaléka él e közegben. Hogy kiderítsék ennek az okát, az amerikai Stony Brook Egyetem kutatói, Greta Carrete Vega és John Wiens a halfajok változatosságát vizsgálták meg a tengerben és a szárazföldön. A halak legnagyobb rendszertani csoportjára, a sugarasúszójú halakra (Actinopterygii) összpontosítottak, amelybe az összes halfaj több mint 95 százaléka sorolható - közölte a Die Welt internetes kiadása a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent beszámolót ismertetve.

Mint kiderítették, a folyókat és tavakat (tehát a földrészeket) nagyjából ugyanannyi halfaj népesíti be, mint a tengereket- míg utóbbiakban 14 736, előbbiekben 15 149 faj él. Az óceánok és a folyók, illetve tavak nagyságából adódó roppant különbségek miatt azonban ez azt jelenti, hogy tényleg jóval kevesebb faj található a tengerekben.

A kutatók ezen kívül azt is megállapították, hogy a legtöbb faj mindkét élőhelyen evolúciós szemmel nézve egyaránt fiatalnak mondható. Ezen kívül minden, a tengerben ma élő faj édesvízi elődök leszármazottja. Ez pedig arra utal, hogy az evolúció során a tengerben több tömeges kipusztulás is bekövetkezhetett, amelyek folyományaként a fajok nagy része kipusztult - ezért tehát a viszonylagosan csekély számuk.

[ MTI ]


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gubal Island - Bluff Point

Egypt, Red Sea

3/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 30m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés