»» ««

A zajszennyezés lehet a tengeri emlősök végzete

Környezetvédelem

Kevésbé közismert, hogy nem csak a hagyományos értelemben vett környezetszennyezés veszélyezteti a bálnákat és a delfineket, hanem a mind zajosabbá váló tengerek és óceánok is.

Pedig az összefüggés egyértelmű, hiszen ismert tény, mennyire fontos ezen élőlények számára a hangok érzékelésén alapuló szerv használata. Nekünk nem tűnik fel, hogy egyre több zajforrás jelentkezik, hiszen növekszik a tengeri hajóforgalom, a tengeri olaj- és gázkitermelés és a katonai célú szonárhasználat, de a tenger élőlényei nagyon is érzik ezt. A Whale and Dolphin Conservation Society (WDCS) legújabb jelentése erre a káros jelenségre hívja fel a figyelmet.

Az erősödő zajszint akadályozza a kommunikációt, zavarja a navigációt, szélsőséges esetben a tengeri emlősök pusztulásához is vezethet. Tanulmányok szerint a zaj miatt megváltoznak a táplálkozási szokások és a közösségi élet is. Ezen túlmenően pedig az egyedek hallását is károsítják a túl erős hangok. A tudósok az utóbbi években olyan új betegségeket figyeltek meg a tengeri emlősök körében, amit a fent vázolt okokkal hoznak összefüggésbe.

A WDCS szakemberei ezért írták meg "Oceans of Noise 2004" című tanulmányukat, melyben javaslatot tesznek a probléma megoldására. Ennek érdekében számos kormányzat képviselőihez és döntéshozóihoz juttatták el a dokumentumot.

[ WDCS ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Malahy

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágdelfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés