»» ««

Az oktató és a cápa

Külföld

Egy megtámadott búvár szerencséjére saját szavaival mesélhette el veszélyes kalandját.

Forrás: RTSea BlogA floridai Jupiterben dolgozó búvároktató, Daniel Webb 2011. június 12-én szenvedte el a támadást. Mint elmondta, hihetetlenül gyorsan történt minden, és még hihetetlenebb az, hogy egyáltalán megtörtént vele egy ilyen eset. Webb roppant szerencsésnek mondhatja magát, hogy a lábát nem vesztette el a támadás során.

Azon a vasárnapon Webb egy tanítványával hajtott végre merülést Jupiter közelében, és nagyjából 20 méteres mélységben figyelt fel rá, hogy egy négy láb hosszú feketefoltú szirtcápa bukkan fel a kékségből. Idegesen, meg-megugorva közeledett a búvárokhoz, aztán a cápa egy kört írt le, majd amikor újból megkerülte őket, váratlanul nekiment Webbnek: "Megharapta a lábamat, és nekem az első gondolatom természetesen az volt, hogy megharapott egy cápa! Nem akartam a lábamat elveszteni, és néhány másodpercig küzdöttünk is érte, amit szerencsére én nyertem meg."

Az oktató hajón tartózkodó munkatársai és a riasztott életmentők azonnal a partra vitték a sérült búvárt, majd kórházba szállították. Az orvosoknak pedig sikerült a sérülést kezelni a jobb lábon, így nem kellett azt amputálni. Az orvosok elmondták azt is, hogy Daniel Webb kezelésében szerep volt annak is, hogy a búvár a támadás után is a szabályokat betartva emelkedett, így nem kellett dekompressziós betegség vagy embólia miatt is kezelni. A búvárt két nap után engedték haza a kórházból. Várhatóan Webb teljesen felépül, de türelmesnek kell lennie, az orvosok szerint két hónapnyi rehabilitáció vár rá. ő viszont máris azon gondolkodik, hogy újból vízbe mehessen: "Minden élőlényt odalent, így a cápákat is, csodálatos megfigyelni." Az eddigi 200 merülése során még soha nem volt hasonló kalandja, és most sem a cápát hibáztatja- hiszen ő, a búvár merészkedett be a cápa élőhelyére.

[ wptv.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 10. Káplán 2011 jún 17. 11:45  
Sokkal cifrább ..... Ötvennel egy rendszer sem engedi az oktatóvá válást. Kis keresgélés után találtam egy  "csúcsot ": az alsó limit 60 merülés volt.
 9. kovax 2011 jún 17. 11:42  
ja. ha valaki 50-el oktató...
 8. Káplán 2011 jún 17. 11:40  
Vannak ennél sokkal cifrább dolgok is.
 7. kovax 2011 jún 17. 08:00  
volt már 50 merüléses  dm buddy-m is... ahhoz képest a 200  már profizmus
 6. Garfield33 2011 jún 16. 19:29  
Hogy 200 merulessel meg nem kellene oktatni?
A további 5 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Erg Abu Hashish

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés