»» ««

Együtt a Vörös-tengerért

Vörös-tenger

A HEPCA hírei szerint többen is tesznek azért, hogy védjék és megismerjék a tenger élővilágért.

A hírek szerint az elmúlt hetekben az egyiptomi haditengerészet három illegálisan dolgozó vonóhálós halászhajót is feltartóztatott. A halászok a korallzátonyok közelében illetve ismert merülőhelyeken dolgoztak. A HEPCA attól tart, hogy a bizonytalan helyzetet próbálják kihasználni a tiltott módszereket alkalmazó halászok, abban bízva, hogy kevésbé szigorú az ellenőrzés. A vonóhálós halászat viszont óriási károkat okoz a korallzátonyokon, ezért nagy jelentőségű, hogy a haditengerészet továbbra is fellép az illegálisan dolgozók ellen.

A HEPCA által életre hívott Megafauna Monitoring Program célja az, hogy a Vörös-tenger olyan meghatározó fajairól gyűjtsenek információt, mint a delfinek, a dugongok, a cápák. Az első lépésben néhány búvárközponttal működnek együtt, hogy a vendégeik megfigyelései révén rögzített adatokat felhasználják, majd a tapasztalatokat kiemelezve szélesebb körben folytassák a munkát. Az eredmények segíthetik majd a védelem szervezését és a szükséges döntések meghozatalát. A HEPCA honlapján külön fejezet foglalkozik a kutatásokkal.
Minden információt Egyiptom, Vörös-tenger-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Car Cemetery

United Arab Emirates

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 15m, látótáv: 4-10m

speedboat-os megközelítésroncs merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajok mesterséges élőhelynagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés