A halak megismerik a szigonyt
TudományA halak a jelek szerint képesek felismerni a veszélyt, amit a szigonyos búvárok jelentenek a számukra.
A Csendes-óceán térségében tradíciója van annak, hogy bizonyos helyeket a halászok nem keresnek fel, így jóval korábban kialakultak tiltott övezetek, mint a fejlett államokban. Ez jó lehetőséget nyújtott arra, hogy a szakemberek megfigyeljék, mennyiben más a halak viselkedése ezeken a zónákon belül és azokon kívül. Muluk körzetében a helyi főnökök időről időre megtiltják a halászatot ott, ahol a halak "túl óvatossá" válnak. A kutatók elsősorban azokat a fajokat próbálták megfigyelni, amelyeket gyakran lőnek ki: a csattogó-, íj- vagy papagájhalakat. Elég sajátos módszert alkalmaztak: a búvár lassan úszott a zátonyhoz, megjelölte a helyet, ahol érzékelte a halak elmenekülését és egy második jelet használt annál a pontnál, ahol a hal volt tovaúszása előtt. Ezen mérések alapján egy átlagos távolságot lehetett számolni a különböző helyeken.
Dr David Feary szerint a halaknak szemmel láthatóan nem esett nehezére megtanulnia, hogy a helyi szigonyosok nagyjából 3 méteres távolságból veszélyesek. A védett övezetekben 2-3 méterre engedték magukhoz közel a búvárt, de azokon kívül már 4-5 méterről elmenekültek. Ezeket aztán már igencsak nehéz eltalálnia a vadászoknak. A legnagyobb eltérés 2,6 méteres menekülési távolság volt ugyanazon faj egyedeit tekintve, attól függően hogy védett övezetben éltek-e. A halak ráadásul gyorsan alkalmazkodtak a megváltozó körülményekhez: ha egy helyen többé nem lehetett halászni, hamarosan közelebb engedték magukhoz a búvárokat. Ennek a viselkedésnek veszélye is van: a védett övezet újbóli megnyitása után gyorsan megritkítják az állományt a vadászok. Ezért aztán a vetésforgó jellegű védelem önmagában nem elegendő, mert hiába regenerálódik az állomány némileg, ha utána egyből megtizedelik.
[ UnderwaterTimes nyomán ]