»» ««

XI. Búvárfotós OB végeredménye

Fotózás
1/2. oldal

A rekordszámú nevezést hozó versengés összetett győztese Előd László lett.

Best of Show: Előd László
A szervezők (a Magyar Búvár Szakszövetség és a Tengeri Só Alapítvány) a XI. alkalommal megrendezett Búvárfotós OB lebonyolításánál újításokkal kívánták még érdekesebbé tenni a versenyt. A jól használható és informatív hivatalos honlapon közvetlenül lehetett feltölteni a nevezendő képeket, ráadásul nevezési díj sem volt. Talán mindezeknek köszönhető, hogy mind a nevezők száma, mind a nevezett képek száma minden korábbit felülmúlt: 44 fotós összesen 616 képet küldött a versenyre. A kompaktok kategóriáját két részre osztották, ezúttal makró és nagylátószögű felvételek külön mezőnyben versenyezhettek a "kisgépeseknél" is. A lebonyolítás szabályai hasonlóak voltak a korábbi évekéhez, a Best of Show díj mellett kategóriagyőzteseket illetve összetett győztest is hirdettek, utóbbiba az A, B, C, D kategóriákban elért helyezések számítottak bele.

Újdonság volt ebben az évben, hogy a zsűrizés első három fordulóját on-line, élőben hallgathatta végig bárki, akit érdekelt a pontozás menete. Természetesen a végső sorrend már nem nyilvánosan alakult ki, azt csak a díjátadón ismerhette meg minden versenyző, és közvetlenül a Tengeri Són megrendezett esemény után a honlapunkon is megjelent minden részletes eredmény. Mint az a bevezetőből már kiderült, Előd Lászlóé az összetett elsőség, ő készítette a Best of Show felvételt is, és a Mérsékelt égövi valamint a Makro kategóriákban is első helyen végzett. A Hal kategória első helyezettje Válóczy István, a Nagy látószögüeknél Bálint Attila diadalmaskodott. A kompakt makrofelvételek első helyét Pohl András, a kompakt nagylátókét Horváth Viktor érdemelte ki a zsűri döntése alapján, illetve egy különdíjat is odaítéltek Szabó Tamásnak.

Kompakt makró I.: Pohl András
A XI. BOB zsűrijének tagjai:

Selmeczi Dániel búvár- és természetfotós, fotóművész, a zsűri elnöke
Gulyás Zsolt búvárfotós, a MAFOSZ diplomás fotóművésze
Imre Tamás természetfotós, újságíró
Kenéz György búvárfotós
Radicsis Milán természetfotós, fotóriporter, fotóművész
Sopronyi Gyula fotóriporter
Tábor Viktor búvároktató és -fotós, szponzor

XI. BÚVÁRFOTÓS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG (2011)

F: Kompakt géppel készült nagy látószögű felvételek

1. Horváth Viktor: Napozó csuka
2. Szabó Károly: Berepülés
3. Szabó Károly: Jófejek
4. Szabó Tamás: Süllővel farkasszemet nézni?
5. Szabó Tamás: A sofőr
6. Szabó Károly: Rajban szép az élet
7. Nagy Zsanett: Cím nélkül
8. Gelencsér Laya: Zeppelin
9. Horváth Viktor: Akvárium
Különdíj: Szabó Tamás
10. Szabó Tamás: Öreg bajszi

E: Kompakt géppel készült makró felvételek
1. Pohl András: Elveszve
2. Pohl András: E.T.
3. Szabó Károly: Kötődés
4. Zank Zoltán: Tróno-ló
5. Erdei Péter: Párban
6. Erdei Péter: Block of flats
7. Erdei Péter: Garnélákkal táncoló
8. Kapolcsi Zsolt: Cím nélkül
9. Horváth Viktor: Konzerv és Ön
10. Törteli Róbert: Evezős

A zsűri különdíja a legkreatívabb felvételért:
Szabó Tamás: Sikoly

A folytatásban az A-D kategóriák sorrendjét, a Best of Show képet illetve az összetett győztest ismertetjük.

Az írás a következő lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 108. macok 2011 már 21. 22:29  
Erősen megkésve, de végre internetközelből. Gratulálok a győzteseknek, helyezetteknek, köszönöm a gratulációt (hú, de furcsa érzés). Köszönet a szervezőknek, rendezőknek, szerintem jó ötlet volt az ingyenes nevezés.
 107. Darth-Digilog 2011 már 21. 15:53  
Akkor lehet mégis jó döntést hozott most a zsűri és Thomas ontja majd a jó képeket. :-)
 106. OG-Lee 2011 már 21. 15:20  
hát pont erről beszéltem... Szép gesztus.
 105. Zook 2011 már 21. 14:48  
Zooknak RTFM gondja akadt, kivette a becsillanó szemcséket. És nagyon hálás volt pl RM elnök úrnak (és DT zsűrielnöknek), mert miután látták, hogy egy kezdő vétett béna, amatőr hibát, RM vette a fáradságot, hogy felhívja zookot és megbeszélje vele mi is történt. És nem élből kipenderitette, hanem lehetőseget adott neki, hogy a képet (a buta változtatásoktól mentes) eredeti formájában a falra akaszthassa. Köszönet erte, nagyon jó érzés volt első alkalommal a falra kerülni!

ps: ráadásul a kép jobban is mutatott úgy, ahogy volt, a medúza mint idegen űrhajó lebegett a csillagos égen.

(mindezt csak azert írom le, mert dd névszerint emlitett. másrészt meg azért, hogy milyen nagy lökest tud adni egy amatőrnek-kezdőnek, ha a nagyok felkarolják es segítik. Ki is penderíthettek volna, a szabályok értelmében mindenképpen.)
 104. Darth-Digilog 2011 már 21. 12:55  
Persze Thomas, csak nem mindegy hogy milyen és mekkora részletek. Zooknak volt ebből egyszer kisebb gondja, hogy feketébbre vette a kép hátterét normális mértékben, de persze a becsillanások nagy része így eltűnt. Az ÉTF pedig szólt érte. Végül megegyeztek. Az kis mértékű hozadéka volt a kis mértékű beavatkozásnak. Nem mindegy, hogy valakit megmaszírozunk vagy agyonnyomunk ha már szereti a társaság a hasonlatokat. Egyébként pedig bocs hogy a te képeddel példálozok, szerintem te nagyon kulturáltan és megértően álltál a dologhoz, az pedig nem lenne illő, hogy valamit visszavonjon a zsűri és nem hinném  hogy akarnák, még ha a jó szándékuk talán nem azt az üzenet is hordozta mint amit ők akartak elérni.
A további 103 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Merlo Reef

Sudan

4/8 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.5) átlagos nehézségű
max: 57m, látótáv: 25m felett , áramlás , driftes

szafaris megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés