»» ««

Születésnapi gondolatok

Egyéb

Ismét elérkezett a nevezetes nap, hat évesek vagyunk, amelynek alkalmából a két szerkesztő elmélkedik. Boldog születésnapot mindannyiunknak!

Szabó Károly:
Mit is emeljek ki az elmúlt egy, illetve három évből, hiszen tavaly és előtte is elmaradt az évértékelés. Na jó, maradunk az ideinél. Számadatok gondolom nem sok embert hoznak lázba, egyébként nem sokat változtak, de így is impozáns. Jó ideje, hogy a milliós havi oldalletöltést néha túllépjük, néha nem, de mindig akörül mozgunk. Egyébként is inkább személyes gondolatokat szeretnék megosztani.

Említendő és örvendetes számadat a fórum 100.000 feletti hozzászólása. Talán számfetisiszta vagyok, de vártam és örültem neki, bár pici üröm is vegyük az örömbe. Már évek óta képtelenek vagyunk a fórum kettős funkcióját megvalósítani, a hasznos és tartalmas információ megosztásának és a közösségi élet színterének elkülönítését. Legújabb próbálkozásunk a Grand Hotel avagy az off topic gumiszoba fórum sem váltotta be teljesen a reményeket, hiába van lassan ezer fórum ha elveszik a tartalmas mondandó. Van azért némi előrelépés, egyre többször látni a "válasz a GH-ban" bejegyzéseket.

Másik érdekes tapasztalat a cikkekre adott reakciókhoz kapcsolódik. Egy-egy komolyabb cikkben hosszú napok, néha hetek munkája fekszik, kutatás, fordítás, aztán a megjelenés után... csend, vagy -ha a cikk dicsér valamit vagy valakit- ritka esetben sértegetést is karcoló stílusú bírálat. Persze elenyésző kisebbség véleménye az, mégis rossz szájízt ad az embernek, főleg, ha mellőle elmarad a pozitív vélemény. Gyarlóak vagyunk, néha jól esik egy hátba veregetés- és nem péklapáttal.

Átestünk a tűzkeresztségen, túl vagyunk két, igazán jól sikerült fotóstúrán, az egyik még 2009-ben az Adriára, a másik idén az egyiptomi Vörös-tengerre kalauzolta el barátainkat. Sok jó kép, szép emlék az eredménye ezeknek az utaknak, jövőre pedig megpróbáljuk mindkettőt megrendezni. Sok vitát váltott ki, de csak elindult a havi fotósverseny testvére, a videós snittek versenye, így a videósok számára is van végre lehetőség a megmérettetésre.

Nehéz lenne kihagyni a sorból a bulikat, amik lassan már csak nevükben DC-sek, szerencsére átvették tőlünk gyorsan a szervezést a főkolomposok. Jól sikerültek, és nagyon örülünk ezeknek, hiszen az oldalon jelenlévő közösség összekovácsolása nagyon fontos a számunkra, amelynek létrehozása nem titkolt cél volt a kezdetektől.

Kezd elöregedni a weblap motorja is. Már három és fél éves, robosztus, de egyre kevésbé felel meg a modern trendeknek. Megváltozott a világ, ma már a social networking a kulcsszó a sikerhez: lájkolunk, barátokat jelölünk.
Ráférne egy jó arculattervező, de a legnagyobb gond, hogy a temérdek információ nagyon nehezen lelhető fel. Ötletek vannak, szerencsére azért a mostani állapot sem tarthatatlan. Persze történtek fejlesztések csak nem látványosak, sok közülük nem is az olvasói mint inkább az adminisztrációs oldalt érintette.
Valamit mégis kiemelve amit feltétlenül rendbe kell rakni, az a párhuzamosan futó fotós- videós versenyek és az azokra való szavazás.

Gondolataimat ismét számmisztikával zárva kívánom, hogy lemerüléseink és feljöveteleink száma maradék nélkül osztható legyen kettővel!

Gonda Rudolf:

Kettőnk közül a DC tekintetében talán én foglalkozom kevésbé a számokkal. Meglehet, pont azért, mert szakmámból adódóan épp eleget kalkuláltam és kalkulálok. Nem különösebben a visszatekintés iránti belső igény miatt fogalmazok meg pár gondolatot, egyszerűen csak az alábbiak jutottak eszembe, amikor Bunny barátom javasolta, hogy én is szólaljak meg az aktuális évforduló kapcsán.

A divecenter.hu hírszerkesztése okán borzasztóan sok anyagot olvastam már a nemzetközi és hazai lapokban, aminek egy részét ti is viszontláthatjátok nálunk. Szó se róla, mindenre nem emlékszem már ami megjelent, de azért elég sok dologra igen. Kissé zavar, hogy napjaink információdömpingjében milyen gyorsan lecsengenek akár nagyon fontos, hasznos cikkek is mindenhol, és ez alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Sajnálom, hogy ennyire a pillanatnak kell fogalmazni, ám igyekszem alkalmazkodni. A legkedvesebbek számomra azok a cikkek, amelyekhez többet kutakodok egy-egy témában, több forrásból gyűjtök információkat, keresek kapcsolódó videókat és aztán ezt a kerek egészet tudom megjelentetni. Gyorsan egyéni játékossá válhatna az ember, amikor böngészik, ír, szerkeszt és korrektúráz, majd ezek után maga lesz az egyetlen olvasó is. Remélhetően ez az utóbbi állítás nem igaz, és van aki számára izgalmas egy alaposabban körbejárt témáról szóló cikk. Ugyanígy öröm dolgozni azokkal a nekünk küldött írásokkal, amelyeket én személy szerint is szívesen olvasok és nagyra tartok. Van belőlük szerencsére bőven, köszönet azoknak, akik megosztották velünk és persze veletek.

Barátoknak időnként elmesélem, mi foglalkoztat a DC kapcsán és a DC-n túl is. A híreket bárki olvashatja, hozzászólásaimmal találkozhattok, és emlékezetem szerint megfogalmaztam már, hogy nagy örömet az okoz, amikor valódi inspirációt vagy segítséget adunk. Egy tanács vagy egy átgondolandó baleseti beszámoló talán pont egy kritikus helyzetben jut majd valaki eszébe. Meglehet, hogy a mi fotós, videós versenyeinken elért eredmények adják meg a lökést valakinek a komolyabb alkotáshoz. Időnként csak széttárom a kezem, ha valaki nekem szegezi, miért úgy történt valami a versenyeinken és nem máshogy. Bevallom: fogalmam sincs. Nem örülök én sem, ha valami nem jól sül el, kicsit furcsa olvasnom pár helyen a kellemetlenkedő megjegyzéseket. Persze aztán ilyenkor jön egy jóbarát, aki noszogat és ötletekkel bombáz és ez több erőt ad, mint a bosszankodás. Azt hiszem, a DC és a hozzá kapcsolódó dolgok nem valaki(k) ellen vannak, hanem azokért, akik örömmel veszik mindazt, ami megvalósul(t). És ez így van jól. Tudjuk, mi van körülöttünk, de elsősorban a saját mércénkhez kell igazodni, nem a másokéhoz.

A jövőbeni dolgok kapcsán nyilván most szépen el kellene kezdenem sorolni, milyen tervek vannak az átstrukturálásra, a versenyek pörgősebbé tételére és hasonlókra. Ám a helyzet az, hogy ennyi a DC-ben és persze a búvárkodásban töltött év után én személy szerint is (és a szó szoros értelmében) szeretnék egy kicsit "új vizeken járni". Szeretnék eljutni olyan helyekre, amik évek óta megmozgatják a fantáziámat, mégis máshogy alakult minden. (Ha összejön, cikk lesz belőle természetesen.) Belevágtam új dolgokba, amikből sokat tanultam. Az ahogy én változok, nyilván megjelenik abban a munkában amit a divecenter.hu-n végzek. Ha van megfogalmazott célom és tervem, akkor az az, hogy bármivel is foglalkozok oldalunkon, mindig egy kicsit jobban csináljam, mint annak előtte. A számaink köszönik szépen, jól vannak, most tehát az érdekel, hogy lehet a DC "szép is, jó is, korszerű is". Ha pedig mi elégedettek vagyunk, akkor remélhetően azok is, akiknek az egész készül. Így kerek a történet- az elmúlt hat évé is, meg a következő éveké is.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 28. áááááávadász 2010 sze 25. 06:35  
egész jól nyomjátok fijúg.

 27. Garfield33 2010 sze 24. 16:36  
A tied nem buvarut, hanem kukkolos business.
 26. aron5 2010 sze 24. 15:54  
és VBK-val koccintanak? :)
 25. Jules 2010 sze 24. 15:27  
VHB

(Úgy látom, a búvárúton levők csak rövidítést írhatnak :-) )
 24. Aladár 2010 sze 24. 12:56  
HB
A további 23 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Rovinj, San Giovanni

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.5) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés