»» ««

Természetvédelem forduló szavazása

Fotózás

Két nappal hosszabb idő jut a voksolásra a szokásosnál ezúttal.

Persze a szavazáshoz elég pár perc is, és remélem minél többen részt is vesznek a versenyben voksolóként is. A mezőny nem túl népes, talán a téma volt nehéz vagy szokatlan. Sebaj, így is van miből választani, itt meg is találjátok a versenygalériát. A szavazás határideje a hónap utolsó napjának estéje, egészen pontosan 21 óra. Ez a közvetlen link a szavazólapra.

Most is vannak videók a témában, remélhetően a félpercesek mezőnye is sokakat érdekel, akik voksolással is igyekeznek elmondani véleményüket. A szavazólapot erre találjátok.

Nemzetközi vizekre evezve, ismét magyar sikerekről számolhatunk be. A törökországi Marmara fesztiválon a digitális portfólióknál a második helyet Selmeczi Dániel szerezte meg, míg a filmeseknél Sásdi Zsolt a Haluk Cecan Special Awardot érdemelte ki.

Akik pedig maguk is szeretnék követni a példájukat, azok számára ott van lehetőségként az egyik legrangosabb megmérettetés, a Festival Mondial De L´Image Sous Marine, amit Antibes néven ismernek sokan, ám ebben az évben október végén Marseille lesz a helyszín. Informálódni, tájékozódni a feltételekről a fesztivál hivatalos honlapján lehet elsősorban.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Soraya

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) könnyű körülmények
max: 17m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés