»» ««

Trükkös cápatúrák

Külföld

A Hawaii-szigeteken tilos az etetés és a ketreces merültetés- ám a japán bálnavadászokéhoz méltó ötlet révén mégis van, aki szervez ilyet.

A szigetcsoporthoz tartozó Oahutól északra két túraszervező nap mint nap kifut hajójával, a nyílt tengeren csalival vonzzák a cápákat, akiket aztán a turisták a ketrecek védelméből csodálhatnak meg. Régebben sokkal többen szerveztek ilyen programot, ám 2002 óta tilos az efféle merültetés. Ezek után felmerülhet a kérdés, a szigorú szabályairól ismert Egyesült Államokban hogy lehetséges az előírások ilyen nyílt megszegése?

Nos, a szervezők olyan érvez hoztak elő, amit a japán bálnavadászok is hangoztatnak: a törvények nem tiltják a tudományos célból végzett cápamegfigyelést, így aztán a turistákból "kutatók" lesznek, akik 100 dollár ellenében részt vehetnek a "tudományos programban". A hatóságok viszont értelemszerűen be szeretnék zárni a kiskapukat. Első lépésben a tiltást megszegőkre a korábbi 500 dolláros büntetés tízszeresét szabnák ki, és a hajó lefoglalására is lehetőség lenne. Sokan továbbra is aggódnak a cápaetetés miatt, a környezetvédők, a szörfösök illetve az őslakos hawaiiak egyaránt elutasítják azt. Természetesen vannak, akik ezzel szemben támogatják a bevételt hozó túrákat, és olyan tudós is akad, aki mellettük áll, mert kutatása szerint az etetés nem befolyásolja a cápák viselkedését. Az álláspontok tehát meglehetősen merevek.

A hatóságok vizsgálják a túraszervezők tevékenységét, de egyelőre még nem sikerült olyan bizonyítékokat felvonultatni, amik alapján bíróságra lehetne vinni az ügyeket. Az is nehezíti az ellenőrzést, hogy más törvények vonatkoznak a helyi kezelésű illetve szövetségi felügyelet álló vizekre: az előbbi a parttól számított három mérföldes távolságig érvényes, utóbbi azon kívül. Azt pedig nehéz ellenőrizni, a túraszervezők hajói ezen a határon kívül vagy belül vannak éppen. Hawaii államnak pedig korlátozottak a lehetőségei, hiszen kis számú természetvédelmi őreinek számos védett területet kellene ellenőrizniük.

[ UnderwaterTimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 31. Darth-Digilog 2010 ápr 08. 15:17  
Kölcsönhatásba nem, de folyamatosan mennek át rajta. Egyébként csak nem akartam olyan nagy dolgokkal előjönni, mint az atom. Én kicsiben gondolkodom! :-)
 30. vizidino 2010 ápr 08. 15:02  
hát, ha rá tudsz egyet venni hogy bármi kölcsönhatásba lépjen az általad épp vizsgált dobhártyával :)
 29. Darth-Digilog 2010 ápr 08. 14:23  
Neutrínók? :-)
 28. vizidino 2010 ápr 07. 17:01  
mekkora frekvenciàkat lehet egyáltalán mérni ill. elméletileg átvinni?
Szobahőmérsékleten és 1 bar nyomáson egy 1 cm2 -es felületen nagyságrendileg 10^23 ütközés történik a levegőmolekulák részéről. 10^-6 millibar -os vákumban (kb. ennyit lehet max laborkörülmények között "könnyen" produkálni) ez még mindig 10^14 nagyságrendű, de ekkora vákumban egy sejtes preparátum nem hiszem hogy sokáig működne (ill. a saját párolgása megakadályozná a vákum elérését).
Szóval jól nem tudom elképzelni, hogyan is mehetne egy ilyen állítás bizonyítása.
Szerencsésebb lett volna talán a szemmel példálózni, kevés fotonos kísérleteket könnyebb elképzelni/kivitelezni :)
 27. Luciferin 2010 ápr 07. 15:59  
Nem mondtam, hogy hallunk egy molekulát. Épp azt mondtam, hogy nem. Ingerületet kelt. Nyilván egy átlagos sebességű molekuláról van szó. De ezt "zajként" azonosítjuk nem tudatosul tehát nem halljuk. Gondolom az ilyen kisérleteket preparátumokon végzik. Ha már az én fülemnél tartunk én egy kicsit süket vagyok.
A polimert nem teljesen értem. Láttam, elvileg minden villanykapcsoló egy molekula és minden nylonzacskó.
Lehet ez már gumiszoba téma...
A további 26 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Vaageli Faru Thila

Maldives

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés