»» ««

Határtalan fantázia

Fotózás
1/3. oldal

A fotók és a fél perces videók versenye meglehetősen izgalmasan alakult ebben a hónapban.

A cikkünkben most már szokásos módon először a fotós verseny eredményét közöljük a következő havi felhívással, majd jön a videósok sorrendje, végül a felkért értékelőnk véleménye a forduló képeiről- ezúttal Tökölyi Csaba vállalta a feladatot.

Azt sejtettük, hogy nagyon változatos képeket fogunk kapni, azt viszont nem, hogy ennyit. Gyanítom, sokak számára jelentett kihívást a képszerkesztő programokkal végzett munka, de az is kiderülhetett, nem kell nagy dolgokat bedobni ahhoz, hogy dekoratív, élvezetes végeredmény szülessen. Tanulságosnak véljük éppen ezért a Fantázia forduló képeinek újbóli végiglapozását, hogy tanuljunk más ötleteiből, az értékelésben pedig igazi gyakorlati tanácsokat is kaptok majd. A pontozás viszont nyilván inkább szubjektív véleményen alapult, mint valamiféle szakmai ítélkezésen- és ez rendjén is van így. Az élmezőnybe pedig tényleg látványos képek kerültek, az első helyezett pedig a nagyobb szavazói kedv miatt már a szavazás zárása előtt napokkal elérte a 200 pontot. Bizony, az ötpontos szavazás miatt egy-egy kiugróan jó forduló sokat fog számítani a végelszámolásnál, vegyétek hát komolyan a vetélkedést.

Most pedig jöjjön a 2010 Fantázia forduló győztesének a neve:
Zook -
Cím nélkül (209 pont)

A további sorrend:
Garfield33 - Az Intruderek támadása (205 pont)
Sharky - Sakk-matt (94 pont)
Balage - MGA! :o) (83 pont)
elche - Cím nélkül (76 pont)
Bunny - Olajfestmény a falon (60 pont)
horvathv - Atlantisz (52 pont)
csabak - Emlékkép (40 pont)
andy.scr - Cím nélkül (40 pont)
mikino - Délibáb (37 pont)
Darth-Digilog - Cím nélkül (34 pont)
nme - A hal csak koma, nem lakoma... (31 pont)
inka - Cím nélkül (30 pont)
Thomasbuvar - Édesvízi kocká(zato)k (30 pont)
VasMacska - Cím nélkül (20 pont)
Edka - Úristen!!! Féregjárat a Brothers-ön!!! (19 pont)
istvanv - DEKO TV (16 pont)
nn_diver - Téli látomás (14 pont)
áááááávadász - Cím nélkül (12 pont)
pygmy - Cím nélkül (10 pont)

Gratulálunk a győztesnek, köszönjük mindenkinek a résztvételt és természetesen a továbbiakban is várjuk a fotókat. A következő forduló témáját már-már nemesen egyszerűnek is minősíthetjük: Ember a vízben. Búvár, sznoris, úszó legalább 80 százalékban víz alatti képét várjuk, lehet medence is a helyszín. A beküldési határidő 2010. március 15. 21 óra. Részletek a Súgóban. Ugyanez a határideje a 30 másodpercek videóknak is, a téma is megegyezik. Kizárólag víz alatt készült felvételekkel lehet nevezni, akár a videót nekünk elküldve, akár egy helyet megadva, ahonnan letölthetjük, és a divecenter.hu vimeo csatornája feltehetjük. Kérjük, ne írjátok ki a készítők nevét, hogy megmaradjon a verseny anonimitása.

Az írás a következő lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 142. Garfield33 2010 már 02. 14:36  
Azért a tengerben is voltak jó bulik, de pl a tokajit nem vihettük volna bele, mert nem volt pohártartós partja nekije...
 141. Darth-Digilog 2010 már 02. 13:03  
A csilivilitől messze van, mert egy tescos medence van mindössze, az is összeesett a télen, mert valahol lukas a fólia, pedig nyár végén még megragasztottam. Most szépen folyik el belőle a víz valahol. De kánikulában azért jól szokott jönni!
 140. zwaan 2010 már 02. 13:02  
Szerintem megtaláljuk a közös nevezőt a hangerő és a süti között. :-)
 139. Káplán 2010 már 02. 12:59  
Ez a hir csak egy KACSA.:)
 138. zwaan 2010 már 02. 12:57  
Amiben csak jól érzed Magad. :-)
A további 137 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Sha´ab Sabina

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés