»» ««

Szavazunk megint

Fotózás

Különleges fordulóra vártuk a képeket és a fél perces kisfilmeket.

Valószínűleg sok versenyzőnk számára tanulságos is volt a Fantázia kiírás, amire digitálisan manipulált képeket vártunk. A legtöbben csak egy kicsit vágják, valamelyest kontrasztosabbá teszik a képeket, de ennél azért jóval nagyobb a mai modern szoftverekkel (akár a PhotoShopról, akár az ingyenes GIMP-ről beszélünk) a mozgástér. Szóval aki nem volt annyira járatos az effektek, szűrők, rétegek világában, egy picit belekóstolhatott ebbe- remélhetően ezzel is kedvelt csináltunk a digitális képfeldolgozásban való elmélyedésben.

Ahogy azt már megszokhattátok, a hó végéig a szavazóké a terep. A versenyképek galériáját itt találjátok, szavazni pedig regisztrált tagjaink szavazhatnak, méghozzá itt. A határidő 2010. február 28. 21 óra.

Ami pedig a videókat illeti, itt nem vártunk most sem igazán sok filmet, ám amik beérkeztek, azok elég változatosak, és örömünkre új versenyzők is bekapcsolódtak. A Vimeo videomegosztón önálló csatornája van (és lesz) a 30 másodperces versenyünknek, érdemes figyelni. A szavazólapot viszont továbbra is nálunk találjátok természetesen, de ezzel az új megoldással most a videósok versenye is anonim. A szavazólapon továbbra is azt kérjük, hogy ne sorrendben, hanem pontokban gondolkozzatok, de az egyértelműség kedvéért a szöveg is jelzi, mit jelentenek a pontok. (Mivel az egyik szerkesztő ezeket a pontokat manuálisan összesíti, kérjük az ő kedvéért figyeljetek erre, ne kelljen egy ember több szavazatából kibogarászni az "igazit".) A határidő ugyanúgy február vége, mint a fotóknál.

Néhány nemzetközi versenyre is fel szeretnénk hívni a fotósok és videósok figyelmét. 2010-ben is sok lehetőség van arra, hogy külföldön szerezzenek elismerést a legügyesebb, legjobb alkotók. A 6. északi-ciprusi fesztiválra képeket és filmeket is várnak, utóbbiaknál amatőröknek és profiknak külön hirdettek kategóriát. A határidő 2010. március 10.

Tavaly szép sikerrel szerepeltek a magyar videósok a British Underwater Image Festival-on, idén nyilván már jobban cseng az alkotóink neve a versenyben. Kategóriák amatőr és profi filmeseknek, verseny kompakttal és jobb technikával dolgozó fotósoknak, a határidő 2010. március 20. - jól hangzik.

Az Underwater Images versenyben szintén van külön kategóriája a kezdő fotósoknak, de hirdettek roncs, környezetvédelmi és másféle tematikus versengéseket, és várnak filmeket is. 2010. április 1. a beküldés határideje.

Aki pedig esetleg elgondolkodik azon, miért is érdemes fél perces filmekben gondolkodni, nos, a Beneath The Sea versenyen is van ilyen kategória, az ún. video snapshot- friss hír, hogy ezek között Gonda Rudolf első helyet, Németh István pedig honorary mention elismerést érdemelt ki ebben az évben.

Még egyszer emlékeztetőként a mi versenyünkhöz kapcsolódó oldalak:
Fotós szavazólap
Videós szavazólap



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tiran, Jackson Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) könnyű körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal cápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés