»» ««

Rendhagyó Canon G10 teszt

Fotózás
1/4. oldal

Tesztünkben a Canon G10-es fényképezőt próbáltuk ki rendhagyó módon - két búvár saját régebbi Canon gépével hasonlítja össze.

Kompakt kategóriában azok, akik már túljutottak a "mindegy mit, csak víz alá lehessen vinni" szinten elég nehéz helyzetben vannak manapság. A klasszikus bridge kategória (tudásában közel tükörreflexes, de nem cserélhető objektíves gépek összefoglaló neve), amit az Olympus 8080, vagy 7070 képviselt gyakorlatilag eltűnt, szinte csak a Panasonic képviselgeti, amióta a Canon 300D beindította az olcsó digitális tükörreflexesek diadalútját. Aki komolyabb gépet akar relatív olcsón, az most vesz egy alsókategóriás DSLR-t, kompaktok maradnak azoknak, akik csak kattogtatni akarnak - a gyártók szerint legalábbis.

Albumhoz klikk a képre.
Valójában azért elég sok érv szól a kompakt mellett
, például a mérete, súlya, és búvárszemmel nézve bizony az ára is. Egy kompakt fényképező gyári 40 méterig jó tokkal, és hozzá való vakuval, esetleg előtétlencsével 250-300e ft körül már komplett, DSLR-hez tokot nem kapunk ennyiért. Emellett fontos a súly is, egy kompakt fotóskészlet belefér 5 kilóba, egy DSLR esetén a 20 sem irreális, ellentében a 20-22 kilós súlykorláttal - ami irreálisan kevés ezesetben.

Tehát a kompakt a tudásbeli hátránya mellett tartogat előnyöket is, és egy erős bridge gép képminősége közelít egy olcsóbb DSLR-éhez. A búvárfotós számára továbbá fontos a fix optikás gépek esetén a látószög - legyen minél nagyobb, víz alatt úgyis csökken. Az ideális kompakt tehát legalább 28mm látószöget tud de jó makróban is, képminősége túlmutat az egyszerű kompakton, esetleg magas érzékenysége van alacsony zajnál, a fókusza sem túl lassú, valamint tudjon RAW mentést, és természetesen teljes Manual módot.

Évek óta nem volt igazán jó választás számunkra
, ha volt egyáltalán gép, ami szóbajöhetett volna tudásban, nem volt nagylátószöge, vagy nem volt hozzá olcsó víz alatti tok, nem mentett RAW-ot, valamiben mindig sántított. Mostanában viszont megtörni látszik a jég, több olyan kompakt fényképező jelent meg a piacon, ami megfelelhet számunkra, ilyen például a Nikon P6000 (ha egyszer betokozzák), az eleve víz alá tervezett Sea&sea DX-G sorozata, és a Canon G10, aminek már megjelent az utódja is, a G11. Ezek bár nem igazi bridge gépek, mégis a kompaktok közül kiemelkednek tudásukkal.

A Canon G10 már több, mint egy éve piacon van, és meglehetősen népszerű lett a fotósok között. Érzékelője 1/1.7", ami a kompaktok között nagynak számít, 14 megapixeles, ami mármár feleslegesen sok is. Optikája 28-140mm közötti tartományt fog át, F2.8 fényerőtől F8-ig, ISO 80-1600 között értékenységgel, képstabilizátorral, 1cm-es makróval, ment RAW-ot, és hatalmas, 3"-os kijelzője van, Manualban is dolgozik, tehát minden fontos kritériumnak megfelelnek a paraméterei. A teszteléshez Sharky fórumtársunk volt oly lelkes, és kölcsönadta egy vörös-tengeri szafarira a gépét, amit Thomasbuvar fórumtársunkkal felváltva használtunk az egy hét során.

A rendhagyó tesztünk tehát két tesztelővel zajlott, de nem elősorban ezért rendhagyó, hanem mert mindketten a jelenlegi fényképezőnkkel hasonlítjuk össze. Tamás a G10 elődjével, egy két éves Canon G9-cel rendelkezik, jómagam pedig szintén Canon, de egy 3-4 éves S70-essel. Mindkettőnk gépe a maga idején a felsőbb kategóriában helyezkedett el, tehát a léc fel lett rakva - a kérdés, érdemes a jelenlegi megszokott esetleg feltuningolt készletet lecserélni, vagy nem ad annyi pluszt?

Az írás a következő lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 50. Kékbálna 2009 dec 25. 16:35  
Nem. Úgy véltem a gépet a Nyúl is tudja kezelni. Meg ha én is ott vagyok nem adom oda. :)))
 49. áááááávadász 2009 dec 25. 09:55  
a teljes felszerelesbe a gepkezelot is beleerted, ugye?
 48. Kékbálna 2009 dec 24. 13:01  
Nyuszi! Vettem a jelzést. Ugyan csak, egy DX1G-t elvihetsz a következő incentív túrádra teljesen felszerelve. :)
 47. macok 2009 dec 22. 14:53  
Ja, nem: 9 kg
 46. macok 2009 dec 22. 13:29  
Igen, ez a kompaktok nagy előnye. (nem csak a víz alatt, sőt!)
A súly így nem gond, nekem a kézipoggyász (zsák, benne mellény, redó, maszk, vízalatti ház benne gép, vaku, kis kar..) 7,5 kg
A további 45 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Koh Bon (pastel Ridge)

Thailand

1/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben cápa nagy rája teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés