»» ««

Szavazás az adriai verseny képeire

Fotózás

Ebben a hónapban a Krk szigeti shootout versenyünk közönségszavazására invitálunk, szót ejtünk honfitársaink külföldi sikereiről és aktuális versenyekről is.

Mint már köztudott, Krk szigeten rendeztük meg a versenyt, aminek lebonyolításában partnerünk a Buborék Búvárközpont volt. A 11 résztvevő fotósból tízen küldték el versenyre ötképes portfóliójukat (a távol maradó saját maga döntött így, a versenyen nem történt kizárás vagy hasonló), amit a szakmai zsűri értékel, és osztja ki majd a legjobb portfólió, a legjobb kép és a legjobb kompaktos kép díját. A közönség pedig a divecenteren megszokott módszerrel választja meg kedvenc képét az 50 felvétel közül, a versenygalériát itt találjátok, míg szavazni itt lehet.

A határidő értelemszerűen október vége, az eredményhirdetésre viszont együtt kerül sor a zsűri döntésének nyilvánosságra hozatalával, tehát nem egyből a szavazás lezárulta után. Kérjük, minél többen voksoljatok, hogy az eredmények széles kör véleményét tükrözzék! Ezúttal nem a fotósok neve alatt futnak a képeik, tehát a verseny anonim.

Bár számunkra nyilván erről a versenyről szólt az utóbbi időszak, hiszen szervezése és bonyolítása a mi kezünkben volt, természetesen szót ejtünk más, nemzetközi versenyek eredményeiről és felhívásairól is.

(C) Selmeczi Dániel
Selmeczi Dániel a világ egyik legrangosabb versenyén, a Veolia Environnement Wildlife Photographer of the Year megmérettetésen részesült egy fotójával highly commended elismerésben. A versenyre ebben az évben 94 országból 43,135 fotót neveztek, amiből 95-öt állítanak ki. Ráadásul magyar kép korábban még nem volt díjazott a víz alatti kategóriában. A díjazott kép a felszín közelében készült a Bahamákon, és ez a cápaportré a szintén nagyon rangos GDT (Gesellschaft Deutscher Tierfotografen) European Wildlife Photographer of the Year 2009 versenyén is highly commendedként került a díjazott fotók közé.

Az is örömhír, hogy a GDT verseny egy másik highly commended felvételét szintén kiváló magyar fotós készítette, a rutinos Násfay Béla részesült ilyen elismerésben.

Október 9-ig még nevezhettek a SEA nevet kapott nemzetközi versenyre, ahol több kategóriában indulhatnak a fotósok, kezdők vagy haladók versenyében. Mivel lehetséges a képeket online feltölteni és szintén online fizetni, még jut idő a hivatalos ügyek elintézésére a határidőig. Részletek a honlapon.

Bár már említettük, ismét felhívjuk a figyelmet az izraeli Images of the world versenyre, határidő 2009. október 15.

Értékes utazások várnak gazdára a német Schoener Tauchen utazási iroda versenyén, ezért talán sokak számára vonzó lehet a verseny, aminek nevezési határideje 2009. október 31. Részletek itt.


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 3. Káplán 2009 okt 07. 20:42  
A "a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket"  helyett a magyarok fotói ismét jól szerepelnek mondás járja. Gratulálok.
 2. Jules 2009 okt 07. 20:36  
Csatlakozom a gratulációhoz, igazán kiváló eredmények...
 1. Darth-Digilog 2009 okt 07. 20:24  
Gratulálok Archinak és ősembernek! Archi, hogy a cápák kóstoltak volna bele a pocakodba! :-)

Merülőhelyek

Inland Sea

Malta

2/3 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.7) átlagos nehézségű
max: 28m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlangsziklás, hasadékos élőhelyföldközi tengeri muréna jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés