Amiről nem lehet eleget beszélni
A búvárkodásrólBaleseti beszámolót olvasni soha nem kellemes, de mindig elgondolkodtató, mi újat tanulhatunk belőle.
És végül az egyik legfontosabb kérdés: tudunk-e valóban hatékonyan vészhelyzetet kezelni? A fórumos vitákon gyakran elhangzik a gyakorlás fontossága: ha rég nem merültél, hasznos dolog az uszodában gyakorolni. A kezdő búvárnak alaposan meg kell tanítani a biztonságos merülés alapjait. Kihagyás után a túra első merülésének pár percét fel lehet áldozni egy maszkürítés, egy reduktorkeresés gyakorlására, még akkor is, ha a merülésvezető ezt nem kéri. Szóval a higgadt cselekvés alapja a képzettség és a gyakorlás.
A kellemetlen igazság viszont az, hogy ezt nem itt, nem most és nem én találtam ki. Azt hisszük, számtalan dologra sok évtizedes tapasztalatok fényében jövünk rá, pedig ha jobban megnézzük, kiderül, a búvárkodás hőskorának szabályait szajkózzuk. Nem az számít, hogy manapság mlyen szép színes felszerelések vannak már és eltűntek a régi kéttömlős hátreduktorok! Erre akkor jöttem rá újból, amikor rábukkantam egy nagyjából fél évszázada készült, régi filmre az interneten, ahol a búvárok egy banális dologból kialakuló vészhelyzetet kezelnek, és aztán a narrátor elmagyarázza, hogy az ilyen események higgadt kezelése a gyakorláson múlik. Egyszerű ez, mint a faék. Természetesen ezt a videót most veletek is megosztom, mert úgy gondolom, felesleges nekem "kitalálni" azt, amit mások már réges-régen elmondtak.
Ez a négy perces, remekül összerakott kis rövidfilm vicces módon ma éppen úgy megállná a helyét. Az a szép benne, hogy miközben a búvárkodás által nyújtott kalandról, örömről beszél, komolyan és értelmesen szól annak veszélyeiről és azok kezeléséről. Az az amerikai gyakorlatiasság érződik benne, ami ötvözi a filmkészítő szakmai tudását a közérthető megfogalmazással és a hatékony figyelemfelkeltéssel. Egy szó mint száz, ma is éppen úgy megállja a helyét, mert tömören összefoglalja azt, amit én is el szerettem volna mondani.
Egyszerűen arról van szó, hogy minden külső körülményt, rossz időt, felszereléshibát, hanyag társat félretéve van nekünk magunknak is kötelességünk, ha biztonságosan akarunk búvárkodni. Ez pedig nem más, mint a saját magunkra vonatkozó minimum elvárásoknak való megfelelés: ismerjük és tartsuk karban a felszerelésünket, tudjuk azt kezelni, figyeljünk a társunkra, tartsuk fenn a képzettségünket, legyünk megfelelő kondícióban, legyünk tisztában a korlátainkkal és bármilyen vészhelyzetben a jól megtanult módon, higgadtan cselekedjünk. Mondom én, nincs ebben semmi új. Mégis milyen gyakran elfelejtjük ezeket az alapelveket! És jellemzően valamilyen tragédia juttatja az eszünkbe őket megint. Azért kell újra és újra felidézni tehát az ilyesmit, hogy ne olyan balesetekből tanuljunk, ami után valakinek már nincs esélye a javításra.
Szóval ezt az írást nem azért teszem közzé, mert új és eddig még ismeretlen tényeket akarok megosztani. Az ok az, hogy az elemzéskor magam is végiggondoltam, mikor milyen szabályokat szegtem meg, és sajnos nem egy eset jutott eszembe. Azt is felidéztem, hányszor láttam valami olyan dolgot búvártárstól, netán kezdő búvártól, amin csak elgondolkodtam, ahelyett, hogy szóltam volna. Vajon én megsértődtem volna a búvárkarrierem kezdetén, ha arra biztatnak, hogy gyakoroljak egy kicsit még? Nem tudom, de azt hiszem, akár egy kis konfliktust is fel lehet vállalni. Óriási különbség van aközött, hogy utólag elmondhatom, talán kicsit megbántottam valakit, de én megtettem amit megtehettem, vagy azzal élek együtt, hogy nem léptem közbe akkor, amikor lehetőség lett volna rá. Így értelemszerűen ez az üzenet azoknak a gyakorlatlan búvároknak is szól, akik nem mernek kérdezni, netán nem akarnak szembenézni saját korlátaikkal: a búvárkodás csak akkor szép és izgalmas kaland, ha biztonságban érezzük magunkat és élvezzük. Pont úgy, mint ahogy a filmben szereplő búvárok... Ne féljünk tanulni tőlük (se), még ha több évtizede készült is az a film, mert az igazsága kicsit sem kopott meg.
GR
Egyszerűen arról van szó, hogy minden külső körülményt, rossz időt, felszereléshibát, hanyag társat félretéve van nekünk magunknak is kötelességünk, ha biztonságosan akarunk búvárkodni. Ez pedig nem más, mint a saját magunkra vonatkozó minimum elvárásoknak való megfelelés: ismerjük és tartsuk karban a felszerelésünket, tudjuk azt kezelni, figyeljünk a társunkra, tartsuk fenn a képzettségünket, legyünk megfelelő kondícióban, legyünk tisztában a korlátainkkal és bármilyen vészhelyzetben a jól megtanult módon, higgadtan cselekedjünk. Mondom én, nincs ebben semmi új. Mégis milyen gyakran elfelejtjük ezeket az alapelveket! És jellemzően valamilyen tragédia juttatja az eszünkbe őket megint. Azért kell újra és újra felidézni tehát az ilyesmit, hogy ne olyan balesetekből tanuljunk, ami után valakinek már nincs esélye a javításra.
Szóval ezt az írást nem azért teszem közzé, mert új és eddig még ismeretlen tényeket akarok megosztani. Az ok az, hogy az elemzéskor magam is végiggondoltam, mikor milyen szabályokat szegtem meg, és sajnos nem egy eset jutott eszembe. Azt is felidéztem, hányszor láttam valami olyan dolgot búvártárstól, netán kezdő búvártól, amin csak elgondolkodtam, ahelyett, hogy szóltam volna. Vajon én megsértődtem volna a búvárkarrierem kezdetén, ha arra biztatnak, hogy gyakoroljak egy kicsit még? Nem tudom, de azt hiszem, akár egy kis konfliktust is fel lehet vállalni. Óriási különbség van aközött, hogy utólag elmondhatom, talán kicsit megbántottam valakit, de én megtettem amit megtehettem, vagy azzal élek együtt, hogy nem léptem közbe akkor, amikor lehetőség lett volna rá. Így értelemszerűen ez az üzenet azoknak a gyakorlatlan búvároknak is szól, akik nem mernek kérdezni, netán nem akarnak szembenézni saját korlátaikkal: a búvárkodás csak akkor szép és izgalmas kaland, ha biztonságban érezzük magunkat és élvezzük. Pont úgy, mint ahogy a filmben szereplő búvárok... Ne féljünk tanulni tőlük (se), még ha több évtizede készült is az a film, mert az igazsága kicsit sem kopott meg.
GR
(átlag: 5) átlagos nehézségű 
Budapest
