»» ««

Fény derül az albán vizek titkaira

Adria

Az Adria egyik legkevésbé ismert partszakaszán szép eredményeket hozott a kutatás.

Bár értelemszerűen nagyobb nyilvánosságot kapnak a több millió dollár értékű kincsleletek a sajtóban az inkább történelmi szempontból fontos kutatásoknál, ez utóbbiak legalább annyira izgalmas eredményeket hozhatnak. Albánia a rendszerváltás előtt Európa egyik sajátos berendezkedésű szocialista diktatúrája volt, melynek nyomai ma is lépten-nyomon tetten érhetők. A nagyvilágtól elzárkózó országban a víz alatti régészeti feltárásokkal senki nem foglalkozott, de szerencsére a dolgok változnak, és 2007 óta külföldi segítséggel folyik a munka.

Az RPM Nautical Foundation albán szakemberekkel dolgozik együtt, és 2008 nyarán több sokat ígérő roncsleletre bukkantak. Az egyik legkülönlegesebb maradvány egy, az első vizsgálatok szerint az időszámításunk előtti 5. vagy 6. századból származó amfóra. Ha sikerül igazolni, hogy a 6. századból származik, egyike lesz annak a roppant kis számú víz alatt talált leletnek, ami ebből a korból származik. Ezen túlmenően is több ókori hajó rakományának a maradványát is megtalálták, részben búvárok által merülhető mélységben, részben pedig távirányítású robotok segítségével.

A kutatások jelenleg két területre koncentrálnak. Az egyik egy kisebb öböl, Porto Palermo körzete, a másik pedig az ország Korfuhoz leginkább közel eső része. A biztató eredmények között említhető az is, hogy nem csak régi idők maradványaira bukkantak már rá, hanem I. illetve II. világháborús roncsokra is. Olyan, víz mélyére került páncélozott harcjárműveket is találtak, amiket a sejtések szerint a II. világháború idején a britek görögországi partraszállása során használtak volna.

Az albán államnak nem lenne pénze finanszírozni a több millió dollárba kerülő kutatásokat, ezért nagyon örülnek az amerikaiak közreműködésének. Bíznak benne, hogy nem csak a maradványok kiemelését eredményezi majd a közös munka, hanem a helyiek sokat tanulhatnak a külföldi partnerektől, megteremtve ezzel az Albániában még háttér nélküli víz alatti régészet alapjait.

Kapcsolódó link: RPM Nautical Foundation
Minden információt -ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. békabúvár 2009 feb 04. 14:14  
1996-ban az egész országot bejártuk egy búvárexpedíció keretében, a szociális és köziztonsági állapotok akkoriban sem voltak túl vidámak, a következő dolgokat lopták el a gépjárművek folyamatos szemmel tartása mellett is: a kompresszor tartalék aktívszén szűrője, a gumicsónak horgonya, illetve 80 liter benzin, mivel az önként jelentkező minket kísérő "helyi búvárok" egy útkereszteződésnél eltűntek az álalunk az ő marmunkannájukba is betankolt benzinnel:) Veszteséglistára volt még írható egy kólásüvegnyi állott hideg kávé, ami a gépjármű ajtajának a rekeszében volt elhelyezve a mindenkori vezető számára, ám egy megállás utáni ajtónyitás alkalmával egy kissrác odaszaladt, kikapta a rekeszből a kólásüveget és elrohant vele, érdekes fogalmai lehettek szegénynek utána a kóláról:)  A vízalatti élővilág elég szegényes volt, ennek okát nem tudom, ha csak az nem, hogy akkor még dinamittal halásztak háló hiányában a helyi halászok, olyan szinten, hogy a merülések alatt rendszeresen hallottuk a "durrogásukat" - nem tudom hogy ez a gyakorlatuk jelenleg hogyan alakult - a legjobb helyek amiket láttunk egy közepes adriát ütöttek meg, ettől még persze lehetnek szebb részek, Montenegró szerintem jobb víz alatt. A cikkben szereplő roncsokhoz persze nem engedtek oda, de így is találtunk egy elsüllyedt "csempészhajót" ami olaszországból pezsgőt és kaszaköveket szállított kb. a 30-as években.
 4. elche 2009 feb 04. 14:07  
Azt hiszem, valami változhatott, mert Korfuból most már rendszeresen szerveznek fakultatív programként albán túrákat. De azért messze van az még, hogy komoly turistaáradat ostromolja az országot. Korfu egyébként igencsak közel van, merültem is ott, tippem szerint nem túl nagy halbőségre, inkább érdekes üregekre lehet számítani arra. Meg ki tudja, pár érdekes roncsra?
 3. vizidino 2009 feb 04. 13:33  
Talán 4 éve jártam ott motorral (nem a tengerparti részen), ha az akkori, megdöbbentően rossz szociális/közbiztonsági állapotok nem változtak, akkor nem nagyon mernék ott nyaralgatni.
Persze lehet, hogy a tengerparton minden más.
 2. Mirci 2009 feb 04. 09:16  
Tudod, csak azért nem megyünk oda, mert nem töltötted még fel az országismertetőjét és teljesen tanácstalanok vagyunk :-)
 1. Bunny 2009 feb 04. 08:39  
Skacok, Albánia, ott van az adria kijáratánál, mély víz, meleg(ebb is mint a horvát rész), ki tudja milyen élővilág, ha meg már Montenegróig megy az ember már csak egy köpés. Milyen lehet  vajh a víz alatti élővilág, térkép alapján még akár jó is ...

Merülőhelyek

El Malahy

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:érdekes(átlag: 3.6) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágdelfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés