»» ««

Búvárkodás a Budapest Boat Show-n!

(Hirdetés)

Idén először a Budapest Boat Show keretei között a külföldi hagyományoknak megfelelően búvárkodással kapcsolatos kiállítók is szerepelnek.

A külföldi hajó- és vízisport kiállítások tematikájában évek óta megtalálhatók a búvárkodás témájában kiállító cégek és sikeresnek bizonyult a társítás. A Budapest Boat Show szervezőinek is eltökélt szándéka volt, hogy az évek óta a kiállítás árucsoport listájában szereplő búvárkodásnak és az azt képviselő cégeknek fórumot teremtsen a show-n.

Az erőfeszítés sikerrel járt, így 2009-ben hazánk és egyben Közép-Európa legrangosabb hajó- és vízisport kiállításán a búvárkodás is feltűnik majd a legnagyobb hazai cégek képviseletében. A kiállítók kínálata mellett számos program is várja majd a víz alatti világ rajongóit. Búvároktatók segítségével nyitástól zárásig kipróbálható és megtapasztalható a merülés élménye. Az öltözőhelyiség és a technikai felszerelés biztosított, mindössze fürdésre alkalmas ruházatot kell magával hozni a látogatónak. Emellett a tervek között szerepelnek látványos programok is, mint például merülés akadálypályán, víz alatti üdítőivás verseny, lufikeresés és különböző versenyek kisebb-nagyobb nyereményekért.

A búvárcégek mellett a Budapest Boat Show-n a hajózás és a vízi sportok szerelmesei megtalálnak mindent, mi szem-szájnak ingere. A tavaly felépített hatalmas "kikötő" 158 jachtból, motoros és versenyhajóból álló elegáns flottáját, a hajózáshoz szükséges felszerelések gazdag kínálatát tavaly közel 18.000 látogató tekintette meg. Természetesen itt is számos program várja a nagyérdeműt, és egy igazi pókerklubban is szerencsét próbálhatnak a vállalkozó kedvűek.

A Budapest Boat Show mellett 2009-ben elsőként mutatkozik be egy exkluzív, különleges, már a Holdat is megjárt sportág: a golf. Az I. Golf Expo-n pályák, felszerelések, kiegészítők, újdonságok, a legnagyobb márkák kínálata lesz megtalálható! Aki már tud golfozni, az a rendezvény ideje alatt tudását is tesztelheti a pavilonban felállított putting green-en és akár üzleti tárgyalásokat is folytathat itt, de a kevésbé szakavatottak számára is nyílik gyakorlási lehetőség a driving range-en. Immár harmadik alkalommal társul a Budapest Boat Show mellé a Karaván Szalon lakókocsi és lakóautó bemutató, viszont szintén először csatlakozik a Karát ékszerkiállítás, amellyel a szervezők nem titkolt célja, hogy a hölgy látogatóknak biztosítsák a kellemes időtöltést, míg párjuk a hajókban, a "guruló szállodákban" vagy a legújabb golf felszerelésekben gyönyörködik.

A látogatók által megvásárolt belépőjeggyel valamennyi kiállítás meglátogatható.
A luxus kiállítás-együttes 2009. február 12-15 között, minden nap 10-18 óráig, vasárnap 17 óráig várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén.

További információk: www.boatshow.hu
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

Fanous Reef

Egypt, Red Sea

5/9 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 2.9) átlagos nehézségű
max: 16m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés