»» ««

Búvár Bál, 2009

Magyarország
1/2. oldal

Ebben az évben február 21-én kerül sor a társasági eseményre, ahol a DC is képviselteti magát.

Tavaly kaptunk először kedves invitálást a rendezvényre, ahol méltó körülmények közt adhattuk át a 2007-es év fotós versenyének összetett első díját. őszintén szólva nem tudtuk, milyen hangulatú rendezvénybe fogunk csöppenni, hiszen jellemzően többet van rajtunk neoprén mint öltöny. Ám találkoztunk régi barátokkal, megismerkedtünk újakkal, remekül éreztük magunkat, így egyértelmű volt számunkra, hogy idén is szeretnénk elmenni a Bálra. Nem titok, hogy a mi közösségi rendezvényeink esetén is ötletadó volt az, hogy máshol már láttunk jól sikerült összejöveteleket. Egy bál természetesen kicsit formálisabb, de mondanom sem kell, ennek is megvan a hangulata- februárban, amikor a többség csak tervezgeti a nyári túrákat, jó összejönni és kicsit lazítani. Búváremberekről lévén szó, természetesen a közös poharazás vagy sisázás itt is hozzátartozik a programhoz, mint ahogy a divecenter.hu éves díjátadója is itt lesz.

Így aztán remélhetően többen is kedvet kapnak ahhoz, hogy csatlakozzanak a résztvevőkhöz Pécsen, és ennek érdekében tesszük közzé a beharangozót és a részletes programot, minden fontos információval.

III. PÉCSI BÚVÁR BÁL
Időpont: 2008. február 21. szombat 18.00
Hely: Pécs, Palatinus szálloda, Bartók díszterme


Program:
18:00-19:00 Érkezés, welcome drink, ismerkedés.
19:00-19:05 Köszöntő és briefing.
19:05-19-15 Megnyitó.
19:15-19:30 Műsor.
19:30-20:30 Vacsora - közben a divecenter.hu éves fotó,- és videó pályázatára érkező helyezett pályázatok vetítése
20:30-20:45 A divecenter.hu éves foto- és videoversenyeinek eredményhirdetése, díjátadás
20:45-24:00 Zene, tánc, italozás

24:00-00:30 Tombolasorsolás.
A tombola eladásból befolyt teljes összeget elhunyt búvárok családjainak segítésére fordítjuk.

00:30-00:01 Vacsora, második forduló: Palatinus királyi lakoma
01:00-04:00 Zene a Palatinus szalonzenekartól, tánc, italozás (ízlés szerint)

Szponzorok:
  • BIOKOM
  • DANUBIUS Pécsi Szállodák Zrt.
  • HungaroDive búvárklub
  • PRESSI búvárbolt
  • Profinfo Team Zrt
  • Cupra Kft
  • HERTZ
Médiatámogatók:
  • divecenter.hu
Belépőjegyek ára: 8.900 Ft/fő

Szállás: A Hotel Palatinusban reggelivel

1 ágyas 11.000 Ft/fő (+350 Ft idegenforgalmi adó)
2 ágyas 8.400 Ft/fő (+350 Ft idegenforgalmi adó)

Székfoglaló: peter_peter@hungarodive.hu (+36 30 9466-465)
Jegyek: HungaroDive, 7633 Pécs, Tüzér u. 8.

Várom jelentkezésed, sportbaráti üdvözlettel:
Péter Péter
(NAUI 45327)

Az írás a következõ lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 45. VasMacska 2009 jan 24. 21:15  
Nem olyan bonyolult ez:) Stílustörésnek hívják, ha valaki pl. egy farmerhez felvesz egy tűsarkú cipőt, vagy egy csipkés blúzt.  (persze ha nő az illető), mert ha férfi, azt máshogy híjják.
Vagy egy farmerhez, pólóhoz zakót. Vagy hogy bizonyos egyedek szalmakalapját nem említsem.:))
 44. azarabdémon 2009 jan 24. 21:08  
Ez most jelmez vagy igazi báliruha?
 43. Kékbálna 2009 jan 24. 21:02  
Mit szól ehhez az igalomhoz Nme és a Commandante? Tyűha, mibe keveredtem?
 42. VasMacska 2009 jan 24. 21:00  
Stílustörés. De az sokszor izgalmas. Mint most is. Ül egy sufniban, és sisázik, szmokingban.

 41. VasMacska 2009 jan 24. 20:57  
meg a no smoking:)
A további 40 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Marsa Abu Dabab / Dugong Bay

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) nehéz körülmények
max: 25m, látótáv: 10-25m , áramlás

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelyteknős cápa egyéb tengeri emlős nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés