»» ««

Lezajlott a kegyeleti merülés

Adria

A civil és katonai búvárokból álló csapat több napon át tanulmányozta a Szent István csatahajó roncsát.

Az expedíciót Zelenák József szervezte a Magyar Búvár Szakszövetség részéről, akik meghívták a Magyar Honvédség búvárait is. A katonák örömmel csatlakoztak a felkéréshez, négy fővel (Varga Zsolt százados, Török László főtörzsőrmester, Gulyás Tamás törzsőrmester az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljtól, valamint Domján András zászlós, a BRFK tűzszerész-búvára) képviseltették magukat az egyenruhások.

A merülések öt napon át zajlottak, céljuk az emléktábla elhelyezése mellett a roncs állapotának felmérése is volt. A búvárok dolgát nehezítette a 38 méter alatt tapasztalható gyenge látótávolság és erős áramlás. A nagy mélység miatt a merüléseket a búvárok trimix gázkeverékkel hajtották végre.

Az 1918. június 10-én elsüllyesztett hajóval együtt 89 tengerész, köztük 41 magyar nemzetiségű került a hullámsírba. A kegyeleti merülés napján a búvárokat elkísérte egy magas rangú magyar delegáció, élén dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel, akivel együtt részt vett a megemlékezésen többek között Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is. Egy horvát küldöttség is csatlakozott a magyarokhoz, Josip Lucio altábornagynak, a horvát vezérkar főnökének vezetésével. A katonabúvárok rangidőse vette át Szekeres Imrétől a bronzkoszorút, amit az emléktáblánál helyeztek el a merülés során. A résztvevők végül virágokat dobtak a vízbe a kilencven évvel ezelőtti áldozatai előtt tisztelegve.

(Nemsokára részletes, első kézből származó helyszíni beszámolót közlünk erről az eseményről)

Kapcsolódó link: A honvedelem.hu videós beszámolója
 
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tuna farm

Malta

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 30m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merülésnyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés